Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Erős Krisztina: "Törvényen kívül helyezve". A kitelepítések története Zala megyében 1950-1953

hogy fizessenek, segítsék elő az állam fejlődését."24 Itt jelölték meg konkrétan azt a birokhatárt (25 hold vagy 350 össz-aranykorona), amely fölött fokozottabban kell figyelembe venni az előírásokat és a beszolgáltatás külön eljárást igényel. 1950- ben a pártvezetés körében hangzott el ez a kijelentés is: „kényszeríteni kell a parasztot, hogy többet áldozzon a szocializmus építéséért."25 Az országos intézkedésekkel párhuzamosan megkezdődött a kuláknak bé­lyegzett személyek ellehetetlenítése és különböző szabályokkal történő sarokba szorítása Zala megyében is, ahol az 1948/49-es gazdasági évben 1152 gazdát te­kintettek kuláknak.26 Az 1949-ben elkezdődött tagosítás fő célpontjai és kárval­lottjai is ők voltak. Az élet szinte csak a begyűjtésről és a munkaversenyről szólt. A sajtó és a pro­paganda gépezet minden területe mindenhol ezt szajkózta, aki nem teljesítette a kötelességeit arra súlyos következmények vártak. Jellemző, hogy mennyi ítélet született ekkor a Megyei Bíróságon úgynevezett „közellátás érdekét veszélyez­tető bűntett miatt".271952-ban például ilyen bűntett miatt a megye területéről 63 személyt (ebből 3 kulák) ítéltek el.28 A kulákok megszégyenítésével, illetve a sza- botálásokkal a megyei sajtó29 is nagyon sokat foglalkozott. Minden alkalmat meg­ragadtak, hogy minél nevetségesebbé tehessék a kulákokat. íme néhány főcím 1951- ből:- „Az ellenség veresége- a mi győzelmünk! T. Gyula egerszegi kereskedő és M. Sándor fűszeres élelmiszerrejtegetése" - 1951. január 3.- „Szabotáló kulákokat vették őrizetbe" - 1951. január 5.- „T. Péterné kulákasszony 40 kereszt gabonát rejtegetett Zalatárnokon" - 1951. január 13.- „Á. Miklós pálfiszegi kulák tisztabúzát zabáltatott fel az állataival" - 1951. február 11.- „Szénába rejtett bor, dohos gabona, fekete őrlés a lefülelt kulákok bűnlajst­román" -1951. február 17.- „N. Sándor bagodvitenyédi malombérlő lakhelyéről 6 hónap kitiltást kapott: feketén őrölt, engedélynélküli takarmánydarálás" - 1951. február 17. 24 Gunst 1988.336. p. “ Uo. 26 Káli Csaba: Politikai, gazdasági és társadalmi átalakulás Zala megyében 1947-1956 In: ZGY 48. 23- 39. p. 27 Ide tartoztak: feketevágás, engedély nélküli fakitermelés, a beszolgáltatás szabotálása, árufelvásár­lás és a termények rejtegetése. 28 A Zala Megyei Bíróság elnökének tájékoztatója az MDP Zala Megyei Bizottságának Adminisztra­tív Osztálya részére, a megye területén működő bíróságok 1952. évi munkájáról (részlet). In: ZGY. 48. 294-298. p. 29 Zala - MDP Zala Megyei Pártbizottságának napilapja. 277

Next

/
Thumbnails
Contents