Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)
Emlékezés Simonffy Emilre - Simonffy Emil: Zala megye társadalma a polgári korban
Mivel a megyehatár csak közigazgatási határ volt, ez a vándormozgás részben a közeli községek között mindkét irányban történt. A házasságkötési szokások vizsgálata egyértelműen mutatja, hogy a megyehatár nem jelentett a párkeresésben választóvonalat. A zalaiak belföldi elvándorlásának két fő iránya volt: egy déli-délkeleti (Somogybán 10671 zalai születésű élt, Horvát-Szlavonországban 13840) és egy másik a városokba (Budapesten 18010 zalai élt, jelentős a számuk Zágrábban, Pécsett és Fiumében is). A külföldre irányuló kivándorlást nehezebb számba venni. Az 1910. évi nép- számlálás szerint Zala megyéből 4230 férfi és 984 nő tartózkodott külföldön, 71 százaléka az Amerikai Egyesült Államokban, egynegyede pedig Ausztriában. Egyéb adatok is azt bizonyítják, hogy a kivándorlás a megye sűrű népessége és elmaradottsága ellenére sem öltött az ország más vidékeihez viszonyítva nagyobb méreteket, de már nem volt elhanyagolható társadalmi tényező. A nők lényegesen alacsonyabb száma viszont arra utal, hogy a kivándorlás célja nem a végleges elköltözés volt. A rendi társadalom A lakosság belső tagozódásának vizsgálata során túl kell lépnünk az elmúlt évtizedek leegyszerűsített, sematikus szemléletén. A rendi Magyarországot átalakító 1848. évi áprilisi törvények forradalmi változást jelentettek, de gyakorlati végrehajtásuk évtizedeket vett igénybe. Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás előtt a társadalom nemcsak földesurakból és jobbágyokból állott, más csoportjai is voltak. A rendi társadalom sem egyszerűsíthető le a nemes és a nemtelen (nem nemes) kategóriájára sem. A nemes és a földesúr nem azonos fogalom. Nem minden földesúr volt személyében nemes (például a káptalanok, az apátságok, a szabad királyi városok stb.), és a jobbágyok között is voltak nemesek. Az egész országban a nemesek aránya megközelítette a hat százalékot, Zala megyében arányuk ennél magasabb volt, 1785-ben 6,9 százalék. Természetesen ez a körülbelül harmincezer fős - a nemesítések által tovább növekvő számú - tömeg túlnyomó része nem rendelkezett jobbágyokkal, de még zsellérekkel sem. Az „egy és ugyanazon nemesség" elve csak jogi fikció volt. A rendi korszak földbirtok viszonyaira a szétszórtság és a kuszáltság volt a jellemző, ez vonatkozott a nagyokra és a kicsikre is. Gróf Széchényi Ferenc szent- györgyvári és pölöskei uradalma egymástól is jelentős távolságra feküdt (még inkább a családi központtól, a Sopron megyei Nagycenktől), a pölöskei uradalom négy falujából csak három volt egymással határos. Az alsólendvai Esterházy-ura- dalom több faluban osztozott az Erdődyekkel. A példákat lehetne sorolni. A falvak határán belül is jelentős volt az egy gazdasághoz tartozó földek szétszórtsága. 16
