Zalai történeti tanulmányok - Zalai gyűjtemény 67. (Zalaegerszeg, 2009)

Tanulmányok és források Zala megye történetéből - Foki Ibolya: Nagykanizsa társadalmi-politikai életének fő vonásai a XVIII. századtól a XIX. század közepéig

zsidó, mind a keresztény kereskedők számára további lehetőségeket biztosított vagyonuk gyarapítására.

A gazdasági életben mutatkozó fellendüléstől vagy visszaeséstől függetlenül azonban a városban meglévő egyéb adottságok a dekonjunktúrális időszakokban is garantálták az itt élő kereskedő és egyéb népesség egzisztenciájának a fenntartását. Ismeretes, hogy Kanizsa a Délnyugat-Dunántúl olyan pontján feküdt, ahonnan minden irányba jól karbantartott utak futottak szét. Ezek az utak gyakorlatilag mindenféle termék és áru forgalmazását lehetővé tették. Nyilván nem véletlen, hogy a város már a XVI. században is az észak-itáliai és stájer területek felé irányuló szarvasmarha-kereskedelem egyik fontos gyűjtőpontja volt. A marhakereskedés a későbbiekben is az itt zajló kereskedelmi tevékenység egyik alapvető ágazatát képezte. A XIX. század első felében már oly sok marhát hajtottak a kanizsai vásárra, hogy állandó gondot okozott a nagy számú állatsereglet elhelyezése, etetése. A kanizsai kereskedők másik lényeges bevételi forrását a terménykereskedelembe való bekapcsolódás jelentette. Messzi vidékekről szállították a nyersbőrt, gyapjút, gubacsot, szilvóriumot, mézet stb. Akadtak, akik vaskereskedéssel, borkereskedéssel vagy durva posztó és vászon forgalmazásával foglalkoztak. Mások a hadsereg számára szállítottak gabonát, takarmányt vagy egyéb hétköznapi szükségleteket kielégítő cikkeket. Számottevő volt a meghatározott késztermék árusítására szakosodott ún. detailkereskedelem, amely többnyire importtermékekből állt, és a városi fogyasztás igényeit elégítette ki (pl. fűszer, üveg, dohány, finom bőr- és textiláru stb.). Mindez a kereskedelmi forgalom színes palettájáról árulkodik, az itteni kereskedők fő tevékenységi területét azonban mindvégig a mezőgazdasági termékek begyűjtése, helyi eladása és közvetítése, valamint távolabbi piacokra való szállítása képezte.11 A nagyobb kereskedők virágzó üzletága a szegényebb rétegek megélhetéséhez is hozzájárult. Számos család tagja vállalt fuvarozást a kanizsai kereskedők számára. Belőlük alakult ki az ún. Kro- botenfahrerek népes csoportja, akiket a nagy terménykereskedők bevásárlókként alkalmaztak. Ők voltak, akik szekereiken ha kellett Szlavóniából, a Dráva partjáról vagy a Karszt-hegység vidékéről, ha kellett Grazból, Bécsből vagy Somogyból hozták az árut.12

A termékek jó része a helyi piacon és vásárokon kelt el, ahol számos idegen kereskedő is megfordult. Már a XVII. század végéről vannak utalások heti és éves vásárok tartására. I. Lipót 1697-ben négy éves vásár tartására adott engedélyt. A kiváltságlevelet Mária Terézia később (1741) megerősítette. Az is szerencsés adottságnak bizonyult, hogy a Batthyányak helyi (kanizsai és homokkomáromi)

11 Blankenberg Imre: Nagykanizsa kereskedelmének múltja. In: Magyar városok monográfiája. Nagykanizsa. Budapest, 1929. (Blankenberg 1929.) 290-292. p.; Kaposi 2006/B 246-247., 250., 258., 262., 266- 268., 272-273. p.

12 Blankenberg 1929. 291. p.

162