Csány László reformkori iratai 1817-1848 - Zalai gyűjtemény 66. (Zalaegerszeg, 2009)
I. Csány László levelei, beszédei, írásai 1817-1848
a háziadó335 elvállalásával? Ha Zala eddigi elveinek dacára most a cselekvés órájában visszalépne, úgy alig hiszem, hogy Dunán túl Baranyának társa találkozna;336 de Zalánk ily gyáva nem lehet, Zalánk ily gyáva nem leend, mert jóllehet megyénk kis tengerén is érezhetők már az ellenkező szelek, de erősen hiszem, hogy nem tünend el szemünk elől azon régi csillagunk, melynek fényénél mi eddig az arány tűt mindig a kellő pólus felé tudtuk használni, és ezen esetben Tolnán, Komáromon kívül Somogyra, Vasra és Sopronra is lehet számolni. Jövő hó 13-án337 gyűlésünk leend, akkor már az utasításokat338 dolgozó választmánynak meg kell munkálata idejét határoznia, különben ha májusban felnyittatik az országgyűlés, kifogyunk az időből, mert nézetem szerint a követválasztási gyűlést meg kell előzni egy más gyűlésnek, mely egyedül az utasításokat alkotandja. Új körülmények új taktikát javallnak; okaim erre következők: 1- ször: Önnek utasításunkat tudnia kell követválasztás előtt. 2- or: Jóllehet az utasításokat alkotó gyűlésre meghívandó nemességnek is tudtára adatik a háziadó kérdésének tárgyaltatása, mert megcsalni őt nem akarjuk, de erre mégis bizonyosan sokkal kisebb számmal jelenend meg, mint a választásra, és így a számolás jobban hatalmunkban álland. 3- or: Választás nélkül kevesebb ingerültséggel tanácskozhatunk, és hihetőbb az értelmességnek jótékony befolyása az értetlenségre, mely fizetési tekintetben annál könnyebben izgatható, minél erősebbnek érzi magát számra nézve. Most a kockáztatást minden becsületes áron el akarom kerülni. Azon reményben, hogy martius l-ő napjaiban Ön hazatérend, úgy szeretném Kerkapoly339 által intézni a dolgot, hogy a választmány akkor kezdje meg mun- kálódását, mert az utasítások készítésénél Ön conditio sine qua non.340 Ha pedig azon időre meg nem jöhetne, kérem, igen kérem, írja meg jöhetésének idejét, hogy ahhoz képest cselekedhessünk. Szeretném tudni előre azt is, miket tart Ön olyan életkérdéseknek, melyek nélkül megyénket eddigi elveinkhez híven képviselni nem lehet; én ugyan hiszem azokat tudni, de én csak ja szám ja,341 Ön pedig Ön; én csalódhatok, hibázhatok és éppen talán ott engednék, hol engedni nem szabad, s ezen hibát magamnak megbocsátani nem tudnám, mert ez igazán több lenne a véteknél. Az előrebocsátottakból azonban hibásan következtetné Ön megyénknek veszedelmes állását; igaz, hogy én aggódom, de ez szükséges, mert a dolgot fontosságá335 A nemesi vármegye működési költségeinek fedezetéül szolgáló helyi adó. 336 Baranya vármegye közgyűlése 1842 novemberében a miniszteri felelősség és a számadási kötelezettség bevezetéséig elvetette a javaslatot, hogy a nemesek is fizessenek háziadót. 337Zala vármegye soron következő közgyűlése 1843. február 13-án kezdődött. 338 A vármegye országgyűlési követutasításait, melyek vezérfonalul szolgáltak a követek számára. 339 Kerkapoly István ekkor Zala vármegye első alispánja volt. 340 Elengedhetetlen feltétel. 341 Én magam. 66