Csány László reformkori iratai 1817-1848 - Zalai gyűjtemény 66. (Zalaegerszeg, 2009)

I. Csány László levelei, beszédei, írásai 1817-1848

Imre,138 Szigethy139 és többek által részünkre vontuk - midőn szeles vágtatások után észhez jöttek, késő volt az elkövetett hibát helyrehozni. A kapornaki járás­ban okozott zavart több ügyes társaimmal könnyen helyrehoztuk; itt közönsége­sen így szólíták fel a nemességet: „Deák Antal, az a dicső férfiú tiszteli az urakat, s izeni", etc.140 Érezték-e, sejdítették-e veszedelmöket, nem tudom, de Antalnak hétről hétre oly hosszú listákat mutogattak, tele Hertelendy embereivel, hogy ez a győzede- lemről semmit nem kételkede. Utóbb ez, kinek magának több esze, belátása volt, mint az egész csoportnak, többször figyelmezteté, többször inté őket, ne bízzanak oly vakon magukban, de heában lön intése. Minden hivatalokat elosztották, főbíráknak egerszegi járásban Fábián,141 ka- pornakiban Dervarics János,142 szántóiban Oroszváry,143 tapolcaiban Bogyay Lajos vagy Farkas Károly,144 lövőiben Vizy,145 muraköziben Gabelics146 voltak kiszemel­ve; ezzel és borzasztó mocskolódásaikkal köztük és a jobb emberek között egy elválasztó fonál húzatott, egy a másik után vált el tőlek és hozzánk csatlakoza; így lön napról napra elein ritka seregünk sűrűbbé. így nyilatkozá Horváth Mu- ki147 is, ki még egész élte folytában ilyes tisztválasztó módokról nem hallott, nem álmodott, pártunkhoz. Ha Hertelendy Pozsonyban marad148 és pártja magát sze­rényen viseli, Muki bizonyosan őtet pártolá, pedig véle többet nyert volna Herte­lendy, mint Antalon kívül barátjainak 9/10-ed részével. Azonban ha nyomorult rágalmazásaik, alacson becstelenítéseik tartós káros bényomást csinálni képesek nem voltak is, annál veszedelmesebb leve a meggyúj­tott fanatismus fáklyája, mellyel azon pápista149 társaink szíveikből is kiégeték protestáns atyánkfiái eránt eddig táplált jóindulatot, kik velünk mindenkor Ker- kapolyt pártolák. Ezen változás oly rögtön történt, hogy én hinni sem akarám; legalább azt véltem, hogy e szerencsétlen hatás csak helybeli; bámulva tapasztal­tam, hogy általánosan idegenkednek legkisebbjeink is Kerkapoly választásától. 138 Légmán Imre (1799-1854), táblabíró. 139 Valószínűleg Szigethy Dániel (1800-?), táblabíró, aki 1831-től 1834-ig alszolgabíró, majd 1834-től 1837-ig főszolgabíró volt Zala megye szántói járásában. 140 És a többi. 141 Fábián Pál később, 1844-től 1847-ig esküdt volt Zala megye egerszegi járásában. 142 Dervarics János (1790-1869), táblabíró. 143 Oroszváry András (1790-?), táblabíró, 1819-től 1831-ig alszolgabíró, 1840-től 1844-ig pedig aladó- szedő Zala megye szántói járásában. 144 Farkas Károly [Benjámin] (1807-?), 1844-től 1849-ig Zala vármegye szántói járásának alszolgabírója. 145 Valószínűleg a salomvári Vizy család valamelyik tagjáról lehet szó. 146Gábelits Imre, ügyvéd, tiszteletbeli alügyész, 1844-től 1848-ig Zala vármegye muraközi járásának alszolgabírója. 147 Zalabéri Horváth János cs. kir. kamarás. 148 Tudniillik követként az országgyűlésen. 149 Római katolikus vallású. 35

Next

/
Thumbnails
Contents