Csány László reformkori iratai 1817-1848 - Zalai gyűjtemény 66. (Zalaegerszeg, 2009)
II. Csány Lászlóhoz írt levelek 1826-1848 - Levelek 1844-1848
ad a szorgalomnak, mennyire kibékíti a különböző osztályok érdekeit, biztosítja a nemzet belnyugalmát, s magának a Védegyletnek is sikerét előmozdítja. A munkának capitalisatiója408 mellett módot kell a gyármunkásnak nyújtani, hogy két keze keresetéből becsületesen élhessen, némi élvben is részesülhessen, s ne nyomorogjon máról-holnapra bizonytalanságban. Célunkban van tehát a fentebb elmondott elvek után állítandó gyárakat akként szerkezni, hogy ott a gyármunkások lakással, élelemmel, ruházattal, betegápolással s a t[öbbi] asso- tiatiojok409 alapján közösen olcsóbban elláttassanak, s évi osztalékaikból tartalék pénztárt is képezhessenek, melyből gyermekeiket nevelhessék, elaggott társaikat táplálhassák, árváik sorsát bizonyos mértékben kibocsáthassák. Ezen itt fő vonásaiban előadott rendszer azok közé tartozik, melyek cselekvést igényelnek s nem szavakat. Folyó [1]846. évben az leend iparkodása a tisztelt igazgató úrnak, hogy egy ily vállalatot létesíthessen. Ebbéli eszme azért közöltetik a tisztelt bizottmánnyal, miszerint [először] az igazgatóság munkálatának iránya felől tudomása legyen, [másodszor] alkalom adasson a gyönyörű eszme iránt fellelkesülni, s készséget nyilvánítani, hogy ha valamely vidéken ilynemű gyárvállalat alapítása szándé- koltatnék, tervek s költségvetés kidolgozásával, gyár felszerelésről! gondoskodással, alkalmatos gyárigazgatók s művezetők megszerzésével szolgálni legédesebb kötelességnek ismérendi tisztelt igazgató úr. A szükséges tőkepénzrőli gondoskodás az, mit az európai pénzviszonyokat zavarba hozó általános financiális crisis410 mellett tisztelt igazgató úr, tehetetlensége érzetében magára nem vállalhat. Talán van, vagy lehet eset, hogy van oly vidéken felállított takarékpénztár, hol a kereskedelmi forgalom csekélyebb, hogy- sem a takarékpénztárok gyültelékei gyors forgalomban tartathatnának, vagy ha nem állíttatott még fel takarékpénztár, felállíttathatnék, s felállításakor oly alapokra tétethetnek, hogy annak eszméje a fellebb leírt gyárvállalati rendszerrel öszvekötve legyen. Ezen rendszer nem egyébb, mint a takarékpénztári eszmének bővebb kifejtése; kifejtés alatt értvén azt, hogy akkorig csak a megtakarított készpénz volt a takarékpénztárba tehető, s a betevők kamatot kaptak, de az intézet nyereségében nem részesültek; ezen rendszer alapján pedig gyárilag feldolgozható termesztmény, sőt a puszta kézimunka is betehető, s az intézet nyereségében osztozik. Továbbá minthogy örökös panaszok emeltettek sok vidékekről, hogy honi gyártmányok nem kaphatók, máshonnan pedig, hogy a kereskedők az árucikkeket drágán adták, azért szükséges volt iparkodni egy iparműtárt felállítani, 4118 Tőkésítése. 409 Társulásuk, egyesülésük. 410 Pénzügyi válság. 317