Csány László reformkori iratai 1817-1848 - Zalai gyűjtemény 66. (Zalaegerszeg, 2009)
I. Csány László levelei, beszédei, írásai 1817-1848
Alsó Csán, 23. juny [1]817. Drága Tekéntetes Asszonyság!1 2 Ismért kegyessége a Tekéntetes Asszonyságnak reménységet ád engedelméhöz, hogy azért[?]3 írásommal bátorkodom teljesíteni, amit személyesen tartottam volna kötelességemnek véghözvinni. Méltóztasson meggyőződni, hogy egyedül fontos szolgálatbéli foglalatosságaim4 voltak tehetősek abban meggátolni, amit egyéb- aránt oly nagy szerencsémnek tartottam volna. Kapitän Szabó úrtól5 egymás után már két leveleket vettem, amelyeknek egyedül azon érzemények voltak a tárgyai, amelyekkel a Tekéntetes Asszonyhoz viseltetik. Én tudtára adtam azon szerencséjét, amelyet nemes szívétül a Tekéntetes Asszonyságnak reménylhet; meg vagyok győződve, hogy ezután bátorságot ve- end magának, mely tisztöletének addig is, míg boldog lehet személyesen, legalább leveleivel jelét adni. Nyolc napok után együtt fogok véle lenni Maylandba.6 Örömömnek fogom tartani fájdalmait jó barátomnak azon édes reménnyel enyhíteni, hogy egynéhány holnapok után a sors és a Tekéntetes Asszonynak gratiája7 annál nagyobb szerencsében részesítendő minél kevesebbet érzi azt ezen mostani bizonytalan helheztetésében. Töbfbnyire] amikor magamat további kegyelmébe recommendálom,8 maradok a Tekéntetes Asszonyságnak alázatos szolgája Csány hadnagy VIAlsócsány, 1817. június 23. Csány László levele özvegy Darvay József né, Spissich Katalinhoz1 Saját kezű eredeti tisztázat. VMS Ltsz: 72.68.2467.9 1 Feltételezett címzés. A levélen nincs címzett, ám az a Darvaynéhoz írott levelek között maradt fenn. 2 Özvegy Darvay Józsefné, Spissich Katalin (1787-?), Spissich Sándor alszolgabíró testvére, az egykori zalai első alispán és országgyűlési követ, Spissich János lánya. 1810. július 13-án, Mihályfán kötött házasságot, ám férje alig négy évvel később, 1814. július 4-én, 29 éves korában meghalt. ZML Mikrofilmtára. A mihályfai római katolikus plébánia házassági és halotti anyakönyvei, 1810. és 1814. 3 Bizonytalan olvasat. 4 Csány László 1817-ben az akkor György angol trónörökös nevét viselő cs. kir. 5. huszárezred alhadnagya volt. 5 Szabó Márton, 1817-ben a cs. kir. 5. huszárezred századosa, Csány katonatársa. 6 Az itáliai Milánóban. 7 Kegyelme, kegye. 8 Ajánlom. 17