Csány László reformkori iratai 1817-1848 - Zalai gyűjtemény 66. (Zalaegerszeg, 2009)

I. Csány László levelei, beszédei, írásai 1817-1848

1/61. Zalaegerszeg, 1845. augusztus 18. Hírlapi tudósítás Csány Lászlónak Zala vármegye közgyűlésén különböző tárgyakban tett felszólalásairól A) Eközben579 Csány László táblabíró főispáni helyettes580 úr előadására, miszerint igen óhajthatónak tartja, hogy a rendek gyűlés végéig minél nagyobb számmal lennének a tanácskozásokon jelen, válaszolja, hogy a rendek a köztanácskozások- bani résztvehetési törvényes jogaikat ismerik, és becsületbeli kötelességüknek tartják, hogy azokban tettleges és hatályos részt vegyenek, melynél fogva bizo­nyos lehet mindenki, hogy amennyire körülményeik engedik, és azt lehetetlenné nem teszik, a gyülekezetekben jelen fognak lenni. De egyszersmind Csuzy Pál úrnak indítványát is pártolá, mely szerint a fontosabb tárgyaknak gyűlés kezde­tén felvétele iránt hozott régi végzést és törvényes gyakorlatot továbbá is fentar- tani óhajtja, mert - úgymond - több szem többet lát, több fül többet hall, és külö­nösen a tisztviselők iránt hozatott végzéssel - mely szerint a főispáni helyettes úrnak azok letétele kezébe adatik -, megbarátkozni teljességgel nem tud, mert a főispáni helyettes is ember, s oly egyén, kitől, valamint más akárkitől, az emberi gyarlóságok elválasztva nincsenek. Pesti Hírlap 1845. szeptember 2. (531. sz.) 150. p. B) Egyénhez volt intézve a felhívás,581 egyénnek felelek. Nincsen senki, s nem létez­het oly fényben ragyogó tekintély, mely reám nézve gyáva visszavonuló hatást gyakorolhatna, s mely engem arra ösztönözhetne, hogy előadásomat gyanúsítga- tásokba burkoljam. Majd az előadandók során tapasztalni fogjuk indítványom­nak igazságát. [Mely előadás férfias elhatározottsággal befejeztetvén, következett reá a hangos, helyeslésekben, kardcsörgetésekben nyilvánított szűnni nem akaró helyeslés, melyet Csány László úr megsokallván, székéről felemelkedett és szót kért, s nagy sokára a helyeslő hangok lecsillapulván.] Csudálkoznám - úgymond Csány úr - ezen lelkesedésen, mely egy, e teremben mindennapi bátor nyilatko­zatért nyilváníttatik, ha köztapasztalásunk azt nem bizonyítaná, hogy most is, s annak alkalmával máskor is közölünk akármelyik felhivatva megfelelni képes 579 Miközben a zalai adminisztrátor a javaslatát követő első hozzászólásra, ifjabb Csuzy Pál felszóla­lására reagált. 580 Festetics Leó gróf (1800-1884), 1845-től 1848-ig Zala vármegye főispáni helyettese. 581A főispáni helyettes ingerülten reagált Csány előző felszólalására, kikérve magának a gyanúsítást, hogy törvénytelenséget akarna elkövetni, és sebet akarna ejteni. 123

Next

/
Thumbnails
Contents