Kardos Ferenc: „Veszedelmes habok között látszatik életünk forogni”. Források a zalai cigányság 18. századi történetéhez - Zalai gyűjtemény 65. (Zalaegerszeg, 2008)

Források - I. "Czigányok rendibe vétessenek" A cigánysággal kapcsolatos megyei rendelkezések

meg verettessék, úgy eresztessék el. Ha pedigh eképpen sem tanulna és harmad ízben tapasztaltattnék újra, a megh irtt módón büntessék duplaztattván mindazonáltal az üté­seknek száma. Azonban az helységeknek mivoltahoz képest, és némely helyekben, melyeket Nemes Vármegye nevezni fogh, szabad légyen ugyan nékik musikalni, de tsak azoknak, kik ez mesterséghez jobban értenek s ezeknekis nevek föll jegyeztessék. Többiektül pedigh olla- tin musikabéli eszközök ell vétettessenek, ha lehet el adattassanak, s árak azoknak, kiké valának, adattassanak, más különben össszve töressenek. Holott pedig az meg jedzette- ken kívül musikálásban némellyek tapasztaltattnának, szintén aképpen büntessenek, mint kik dögh húst ennének. Az kik pedigh a kovácsi mesterséghez szükséges müvekkel és eszközökkel bírván az többieknek sorjába lévő házokban laknának, azok mint a közönséges jóra hasznossak meghtartassanak, védelmeztessenek, de úgy hogy oly műhelyekben dolgozzanak, mellyek az tűzi veszedelemnek távoztatására nézvést a házoktul távolabb hellyheztettve vannak, és hogy gyermekeik s egyébb hozzá tartozandók henyélésben élni ne engedtessenek. Ezeken kívül kik jobbágyoknak és magok vagy mások házaikban lakó zsölléreknek szá­mában, akár már mentenek, akár menendők volnának, az királyi adónak fizetésére úgyis egyenarányossan köteleztettvén. Emellett urbáriumnak tabellajaban is bé irattassanak, és a szerént is a földes urasagoknak adózzanak. Mégh is gyermekeik mezítelen járni ne engettessenek, ha úgy láttatnak gyermekek megh vesszőztessenek, szüleik megh verettessenek azonnal. Ruházatot mint egyébb helységbéliek visellyenek, czijfra lábbeliket, szűrt, arany vagy más sinorral94 is ki hányott prémes ruhákat ne hordozzanak, ha illyesekben láttatnak, azoktul megh fosztassanak, s érdemes árán ell adatván a pénzt Nemes Vá[rme]gye cas- sájába adattassék. Az aszszonyoknak is a képpen fédelt viselni eltiltva vagyon. Gyermekeik a midőn jelentik magokat mesterséghre, bé vétettessenek, ha pedigh vala­mely helyes ok nélkül akárki mester ember inasságra bé venni nem akarná, megh tu- dattván, ollyas 12 pálcza ütéssel, vagy személy béli tekintete úgy hozván magával 4 fo­rintra annyiszor a mennyiszer büntessék. Vajdasághnak mégh neve is éppen el törültetik azért senki közülök, akár mely szin a- latt magának valamely hatalmat tulajdonéttati vagy egyebek azt megh eösmerhni ne merészellyenek, ha mind azon által egy valaki közülök magát erköltseivel, maga viseleté­vel s értelmességével érdemessé arra tenné, az helységbéli magistratus közé kérdés kívül bé vétettessék. 94 Zsinórral is kihányt, azaz kivarrt ruha. 37

Next

/
Thumbnails
Contents