Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)

Kostyál László: Köztéri szobrok Zalaegerszegen

tartozik-e a több plasztikai elemet is tartalmazó - sajnos csak koncepcióban létező - s a szobrászaton túl a land art-hoz is kapcsolódó ifjúsági fórum?

A sorjázó kérdésekre válaszoló definíció szubjektív, éppen ezért bizonytalan, és további kérdéseket vet fel. Elválasztandónak tartom mindenekelőtt a „köztéri szobor" és a „köztéri emlék" fogalmát. Köztéri szobor alatt olyan, szobrászi eszköztárral (mintázás, faragás, öntés) készített, akár körüljárható, akár sík alapú (relief) plasztikai alkotást értek, amely közterületen - enteriőrben vagy exteriőrben -, a „köz" narratív vagy/és esztétikai megszólításának szándékával került felállításra. Nem feltétlen kritérium tehát az egyediség, önkormányzati akaratból köztéri alkotás lehet akár a giccs- árusoknál kapható, egy kultúrház aulájában állandóra installált kerti törpe is, nem tekintem viszont annak a feliratos táblával ellátott emlékkövet. Utóbbi a pléhkrisz- tussal, és az önálló emléktáblákkal együtt a köztéri emlék kategóriájába tartozik. A Tér és Forma Szimpózium által tervezett fórum jellegének pontos meghatározására ugyanakkor be kell vezetnünk az egységes koncepció alapján készült, több köztéri szobrot (és/ vagy emléket) tartalmazó, önmagában is mesterségesen alakított „művészi tér" fogalmát.

Áttekintésünk kapcsán megállapíthatjuk, hogy a köztéri szobrászat - különösen Zalaegerszegen - nem a kortárs művészi törekvések megjelenésének terepe. A mondanivaló konkrétsága és a progresszivitás fordított korrelációban van egymással. Ha a narratíva kötött irányú és egyértelmű tematikához kötött, a plasztikai nyelv többnyire konzervatív és szájbarágós. A figuralitáson túllépő szobrászi mentalitás kizárólag az elsődlegesen dekoratív szándékhoz kapcsolódik, azonban az ilyen jellegű alkotások is csupán könnyen dekódolható szimbolikus utalásokat tartalmaznak. Magánmitológiákkal és többirányú asszociációs lehetőségek kibontakoztatásával e területen nem találkozunk. Kimondhatjuk tehát, hogy a köztéri szobrászat stiláris konzervativizmusa városunkban összefüggésben van a vizuális iskolázottság viszonylag alacsony fokával, amely az elmúlt másfél évtized köztéri szobrain még az említett, korábban szalonképesnek tekintett „modernséget" sem tűrte el. Ez egyértelműen megmutatkozott ennek az időszaknak köztéri szoborpályázatai során, ahol mind az állíttató grémium, mind a véleményt nyilvánító közönség elutasította a korszerűbb plasztikai formanyelv érvényesülését, nem egy esetben felülbírálva a szakmai zsűri értékelését.

Messzire vezetne a szakmaiság e háttérbe szorulásának elemzése - hisz országosan jellemző és a művészeten túlmutató jelenségről van szó -, azonban kétségkívül a köztéri szobrászat terén is közrejátszik a popularitás és a kommercialitás terjedésében. A művészet szempontjából negatívan és pozitívan egyaránt értékelhetjük e jelenséget. Negatív abból a szempontból, hogy a művész alkotói szabadságát jelentős részben kiszorítja a köztéri szobrászat területéről, a helyi, gyakran kevéssé megalapozott véleményt a szakmai elé helyezi, s mint ilyen, visszalépést jelent, pozitív abban a tekintetben, hogy a művész és a közönség a 20. század fo290