Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)
Kostyál László: Köztéri szobrok Zalaegerszegen
fenti hét csoportba, és ez a teljes átfedés nem indokolja a külön csoportként való meghatározást. Képezhetnének virtuális kilencedik csoportot a meg nem valósult alkotások is. Ennek persze rögtön ellene vethető, hogy ami nincs, arról ne beszéljünk, s az is, hogy e virtuális csoport is maradéktalanul beolvasztható az első hétbe. Bár az ellenvetéseket csak részben cáfolhatjuk, a gondolattal mégis érdemes eljátszanunk. A meg nem valósult alkotások többségével - miután a felállításukhoz szükséges támogatást nem sikerült megkapniuk - valóban nem érdemes foglalkoznunk, azonban két olyan terv is maradt „talonban" az elmúlt három évtizedben, amelyek megvalósításának kizárólag anyagi akadályai voltak, és amelyek valóban önálló csoportot képezhetnének, nevezetesen a mikrokörnyezet művészi átformálásával létrehozott, több objektumot magába foglaló együttesekét. Az egyik ilyenről, a város első említésének 750. évfordulójára tervezett, Palotás József szobrász és Dévényi Sándor építész nevével fémjelzett emlékparkról - amelyből csak IV. Béla szobra és az ún. városi címerház valósult meg - már volt, és még lesz is szó. Szükséges azonban megemlítenünk azt a nagyszabású tervet is, amelyet az 1979-es zalaegerszegi Tér és Forma Szimpózium résztvevői készítettek a landor- hegyi akkori VMK melletti lejtős tér művészi átformálására. E koncepció egyrészt a koronája volt az Egervári, majd Zalaegerszegi Művésztelep tizenkét éves működésének, másrészt sajnálatos lezárása is. A résztvevő művészek - többek között Makovecz Imre, Várnagy Ildikó, Bukta Imre, Kéri Ádám, Szabados Árpád, Deim Pál - garanciát jelenthettek volna arra, hogy városunkban a kortárs magyar szobrászat egyik leghangsúlyosabb, gazdag szimbolikát hordozó együttese jöjjön létre. A tervezői által ifjúsági fórumnak nevezett együttes különböző kertekre (tűz, víz, föld, óriások, emlékek stb. kertje) tagolódott volna. A sors különös és sajnálatos fintora, hogy a Művésztelep mögött álló tanácsi támogatás éppen e döntő erőfeszítésre bizonyult kevésnek. E csoporthoz sorolhatnánk egyébként az egyetlen megvalósult ilyen jellegű alkotást, az Október 6. téren lévő Hősök parkját is. Már a fenti, a lehetséges aspektusok közül csupán egyre támaszkodó csoportosítás is ráirányítja a figyelmet a téma egyik legkényesebb kérdésére, amelyet a művészettörténész általában szemérmesen megkerül, nevezetesen a terminológia bizonytalanságára. Mit is értünk a köztéri szobor fogalma alatt? Mi a „köztér" és mi a „szobor" e megközelítésben? Köztér-e például a közintézmény udvara vagy éppen belső tere? Másképpen fogalmazva a köztér szinonimája-e a közterületnek? Szobornak tekintünk-e ilyen értelemben egy domborművet, vagyis ekvivalens-e a szobor a szobrászati alkotással? Amennyiben igen, hol kezdődik a szobrászati alkotás? Ide tartozik-e a formába öntött műkőből készült szentszobor, vagy a terméskő-tömbbe csiszolt-csavarozott emléktábla? Szükséges-e az utóbbi ide tartozásához a táblán valamilyen plasztikai elem (pl. arcmás), vagy elegendő a felirat? Köztéri szobor-e a keresztre szegezett pléhkrisztus? Kérdéskörünkhöz 288
