Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)
Kostyál László: Köztéri szobrok Zalaegerszegen
lakótelep házai között, urbánus környezetben idézi fel az egykori kisváros falusias auráját: Somogyi Árpád Fiú kecskével című alkotása (1971). A köztéri szobrászat alapvetően konzervatív művészeti ág, különösen, ha ideológiai töltést hordoz. Az elsősorban dekoratív szándékkal készített alkotások esetében hamarabb megjelenhetnek a progresszívebb törekvések, azonban készítőiknek minden esetben figyelembe kell venni - hacsak mozgatórugójuk nem kifejezetten provokatív -, hogy alkotásuk lényegesen szélesebb körhöz (az utca minden emberéhez) szól, mint azok a kisplasztikák, amelyek szándékoltan csak a tárlatokra kíváncsiakkal kívánnak kommunikálni. A közérthetőség és az esztétikum esetükben tehát fontos követelmény. Zalaegerszeg közterein az újfajta, a természeti formákat és látványt már nem, vagy nem eredeti megjelenésében preferáló, elvontabb plasztikai nyelv az 1980-as évektől tűnik fel. Első emléke Paizs László ólai szimbolikus Városkapuja (1980), amely letisztult, geometrikus formanyelve és hideg, fényes anyaga - krómacél - ellenére is az érkező barátságos fogadtatását jelképező, asszociatív, kiérlelt alkotás. A teljes mértékben elutasított figurativitást hozzá hasonlóan a konstruktív formavilággal helyettesíti a dunaújvárosi Friedrich Ferenc Az ék, mint egyszerű gép (Technika) című alkotása (1987, a Ganz Szakközépiskola mellett) is, amelyben egy korszerű, az ipari háttér által biztosított formákat és lehetőségeket felhasználó művészi attitűd testesül meg, jelképes eszközökkel utalva a mellette álló intézmény profiljára. A két alkotás mérföldkőnek számít a köztéri plasztika zalaegerszegi történetében, hisz általuk egy új szobrászi gondolkozásmód magas színvonalon jelent meg a városban. 1980-ban készült Péterffy László Életfa című kompozíciója is, amely címe ellenére nem más, mint egy jelképes, domborművű motívumokkal díszített, kvázi természetes sziklatömb (eredetileg a Városi Tanács előtt, ma az Ady és a Kisfaludy utca sarkán). 1985-ben, egy széles körű pályázat nyerteseként készítette Szabolcs Péter a Dísz téri, elvonatkoztatott tulipánt ábrázoló Díszkutat, amely lekerekített, harmonikus formáival a város egyik jelképe lett. E szimbolikus gondolkodásmódjában és az absztrahálás jellegében rokon vele két, jellemzően egy évben készült, az akkori politikai törekvések által különösen támogatott és épített testvérvárosi kapcsolatokra utaló alkotás: Szabolcs Péter betonból készült Testvérvárosi emlékoszlopa (1985, Köztársaság útja) és Minya Mária Testvérvárosok című kerámia kompozíciója (Kispest utca - Landorhegyi út sarkán, a közelmúltban Hadnagy György fából készült, profanizált Szent Kristóf-szobráwal váltották fel). 1985-ben még egy jelentős köztéri alkotást kapott Zalaegerszeg: egy országos televíziós vetélkedő első díja volt Medgyessy Ferenc eredetileg 1954-ben készült Táncoló nő c. alkotása (a színház előtt). Bár a klasszikus szépségű mű egy korábbi időszak stílusát idézi, rá vonatkozóan is igaz a mondás, amely szerint az igazi művészet saját korától elszakadva örökérvényűvé tud válni. 282
