Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)
Szakács László: Fejezetek a zalaegerszegi erdők történetéhez a középkortól 1990-ig
A zalavári apátság csácsbozsoki, valamint Hűvös Salamon botfai erdői jó minőségűek voltak. Itt kiváló, természetes úton felújított, tölgy, bükk és fenyő állományok nőttek, magas színvonalú volt a szakmai és pénzügyi irányítás. Ezek ma Zalaegerszeg legértékesebb, természetes erdői. Közepesnek ítélhetjük Zalaegerszeg város és Mihályi Gyula erdőit. A többi erdő zömében alacsony minőségű volt. Az erdők szakmai felügyeletét a Zalaegerszegi Erdőfelügyelőség látta el. Az első üzemtervek (1879-1945) Az 1879. évi erdőtörvény 17. §-a szerint szakember által elkészített, rendszeres gazdasági üzemterv szerint kellett kezelni a Zalaegerszeg birtokában lévő, állami felügyelet alá tartozó erdőt. A város 1885. augusztus 8-i közgyűlésén elhatározták, hogy el kell készíteni az erdők üzemtervét. Turnovszky Antalt bízták meg a munkával, aki azt 100 forintért elvállalta." Végül azonban mégsem ő, hanem Lenhárd Antal keszthelyi okleveles erdész mérte fel az erdőt és szerkesztette meg az üzemtervet, még ugyanez év decemberében.99 100 (Csak az Alsóerdőről volt szó, a Felsőerdőt egyelőre nem vették az erdőtörvény hatálya alá.) A városi erdők legrégibb üzemterve alapvető fontosságú dokumentum a szakemberek és a kutatók számára. Részletes, pontos adatokat tartalmaz, és előírja a jövő gazdálkodását is. Az erdőtörvény szavatolta, hogy a gazdálkodási módot és a rendszabályokat be is tartsák. Ezért az üzemtervet az alábbiakban részletesen, fejezetenként ismertetjük. 1. Az erdő előbbi és jelen állapota. 1885-ben erdősült terület: 307,29 kát. hold Tisztás, nincs beültetve: 46,26 kát. hold Összes erdőterület: 353,55 kát. hold Utak: 0,62 kát. hold Téglaégető és kert: 5,37 kát. hold Összesen Alsóerdő: 359,74 kát. hold101 99 ZML Zalaegerszeg város régi levéltára No. 768.1885. 43-54. p. 100 ZML Zala vármegye erdőgazdasági üzemterveiriek levéltári gyűjteménye. (A továbbiakban: Erdő- gazdasági üzemtervek) 585. sz. m Itt látni, hogy a különböző statisztikai adatok miért nem egyeznek meg. Egy erdőgazdasághoz az erdőterületen kívül a gazdálkodást segítő, vagy oda csatolt egyéb termékeny és termékeden területek is tartoztak. 259