Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61. (Zalaegerszeg, 2006)

Molnár András: Zalaegerszeg önkormányzati reformja az 1840-es években

g) Oly előre nem látott, rendkívüli pénzbeli kiadások, melyek az eleve készí­tett évenkinti kivetésben nem foglaltatnak, de a város közérdekében mégis múlhatatlanul szükségesek. h) A számadó tisztek számadásainak a tanács és a törvény értelmében az úri­szék által leendő évenkinti megvizsgálásának szorgolása és eszközlése, úgy szinte azon számadásoknak megvizsgálására a szavazattal bíró községbeli lakosok közül a tanács mellé bizottmányi tagoknak kinevezése. 43. §. Ezeken fölül a közgyűlés őrködik a helyhatósági közigazgatás fölött. Tartozik azért a városbíró és tanács a közgyűlésekre a jegyzőkönyveket bemu­tatni, és azok rendes vezetéséről, úgy az előtte tárgyalt ügyek számáról és mi­benlétéről a közgyűlést fölvilágosítani, év végével pedig az öszves közigazgatás minden ágainak mi karban létéről táblás tudósításokat adni. Mely táblás tudósítá­sokban bent foglaltassák: hány per indíttatott, hány folyamodás adatott be, ezek közül hány végeztetett el vagy maradt elintézetlenül, mi idő alatt és miért, mi karban vannak a városi köz- és gondviselése alatt lévő egyéb pénztárak? Egy­szóval minden, a közállapotot érdeklő tárgyakról a bíró és tanács jelentést adni tartoznak. A tanácsról 44. §. A tanács áll a városbíróbul, tizenkét tanácsosból és jegyzőbül. A bíró és tanácsosok határozó, a jegyző pedig értesítő szavazattal bírnak. 45. §. Elnök a bíró, ennek akadályoztatása esetében a hivatalára nézve legidősb tanácsbeli. A szavazatok egyenlősége esetében az elnök határoz. 46. §. Tanácsülés minden hétben legalább kétszer, de ha a közdolgok sokasága vagy véletlen közbejött tárgynak haladék nélküli elintézését kívánó fontossága kívánná, többször is tartassák. A rendes ülések napjait állandóan egész évre a tanács meghatározni köteles. 47. §. Tanácsülés tartására a bírón és jegyzőn kívül legalább 5 tanácsos jelen­léte megkívántatik. A tanácsosok a tanács által állandóan meghatározott rend szerint, a tanácsülésben megjelenni köteleztetnek. Ki a rendet meg nem tartva, a tanácsülésből elmarad, s elmaradásának elegendő okát a bírónak jó előre tudtára nem adta, 2 pengő forintban, a város pénztára részére büntettetik. Egyéberánt renden kívül is minden egyik tanácsosnak a tanácsülésben megjelenni teljes sza­badságában álland. A tanács hatósága 48. §. A tanács hatósága két fő részre oszlik: közigazgatásra és bíráskodásra. 110

Next

/
Thumbnails
Contents