Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)
Paraszti vallomások - Lövői járás
V. Közöttünk egészhelyes nincsen, hanem fertálos, melyhez amint képezzük öt holdot bírtunk, rétet pedig négy szekérrel, minden holdot két posonyi köböl maggal szoktunk bevetni, réteinknek csekély részin lehet sarjút kaszálni. VI. Árendások lévén, amint föllebb mondottuk, az egy szekerezésen kívül más robotot nem szolgáltunk, hanem most három esztendőtűi fogva gyalog is szolgáltunk, amidőn kívántatott, ha pedig marhával voltunk, négyei szoktunk, valamint magunknak. VII. Még eddig semmiféle mezzei termésbűi kilencedet nem adtunk, fönt írt szolgálatunkon kívül adózásokat nem tettünk, ajándékot sem adtunk. VIII. Helységünkben egy puszta házhely sincsen. IX. Árendások lévén, edig azért szabadmenetelűeknek tartyuk magunkat. 1768. április 19. Előttem: Sidi Pál alszolgabíró s. k. és Büki János esküdt s. k. 262. TÜSKESZER I. De nullo urbario certum aliquid referre sciunt. II. Praestationes colonicales juxta receptum usum exiguntur, qui usus a memoria ipsorum semper observatus fuit, praeter censum kaszapénz dictum a faenilibus exstirpabis desumi solitum, cujus praestabo ab annis circiter 20 invaluit. III. Certa sessionum consbtubva hactenus non fuerunt, sed prout cujus hospibs sessio quartalis aut octavalis ex parte dominii praetendebatur, ita ab una integra quartali sessione solvebantur in parato aere annue F. 1 xr. 28 1/2, a media vero quartali sive octavab sessione solvebantur xr. 44 1/4 et sic a proporbone infra condescendo. Item ab una integra quartali sessione 1/2 cubulum Posoniensem tribci, 2 1/2 cubulos avenae, mediam Vasvariensem liquab butyri, 1/2 libram carminb Uni, 6 ova, 6 bmaces, quartabstae inquilini vero in domibus propriis degentes 30, in alienis degentes 20 limaces praestiterunt et sic a proporbone infra descendendo. Quartabstae sive integri sive medii, id est octavalistae, 4 jugabbus provisi singula hebdomada cum 4 jumenbs 11/2 dierum robottam aut loco hujus 3 dierum manuales robottas praesbterunt, abi vero 4 jugabbus non provisi vg. cum 2 equis praeter occabonem caeteroquin manuales 3 dierum robottas praesbterunt, longas vecturas dominium ipsis in robottam imputavit. IV. Beneficia et maleficia hujus possessionis per deputatos ad classificabonem territoriorum connotata et inclyto comitatui relata habentur. V. Iam superfis adnotatum habetur ad punctum 3-dum, quod hactenus sessionum consbtubva certa habita non fuerint, quanbtas jugeri 1 hactenus, ub conscrip361