Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)
Paraszti vallomások - Lövői járás
hanem, mint már föllebb az második punctumban megvallottnak, egy-egy gazda az akár többet, akár kevessebbet bírtt, árendát készpénzt 2 foréntot, 30 krajcárokat fizetett és hoszú fórban is jártt. Azon üdóben zsellérek helységünkben nem is találtattak, azért azoknak fizetésérűl nem is szólhatunk. Tizedet pedig mind hely-, mind irtásföldekbűl búzábúl, rosbúl, hajdinábúl és zabbúi adtunk, de ezen tizedszedés mikor hozattatott bé, régiségére nézvést nem tugyuk, s azt sem bizonyéthattyuk, hogy papi rendnek járó tized fejében és vagy másképpen szedte a méltóságos uraság ollyas tizedet. VIII. Vagyon helségünkben igen is két puszta házhely annyibúi, hogy mostan házak rajta nincsenek és ollas ellpusztulás onnand történt. Ennekelőtte, mintegy 19 esztendőkkel Gáli Mihály meghalálozván, s ollas maradékja ki az házban lakot volna, nem maradván, Gáli Istvánnak és Gábornak atta a méltóságos uraság mind földeket, mind réteket, most is azok bírják, a hajlékot pedig Gáli István egyedül maga hordotta ell és istálókat csinált belűle, a puszta házhelyet azonban ketten bírják. A másik Gáli Ferencé volt, melly ennekelőtte öt esztendőkkel gazda halála után ellromladozott és pusztult annyira, hogy jó fát sem lehetett benne találni, hanem valamit azt útnak csinyálására fordítattak belőle. Ezen házhoz tartatott földeket és réteket, úgy a puszta házhelyet is mostan Németh Antal bírja. IX. Mi örökös jobbágyok vagyunk minnyájan. 1777. február 21. Gál Gábor X CzikaJoseffX BükiJóseffX Németh Antal X Göncz János X Gáli István X Kiss Imre X Magyar György X Czika János X Véghi Péter X Előttem: Soós Pál táblabíró s. k. és Molnár Antal esküdt s. k. 186. KAPCZA I. Urbárium az ő kezek közöt sohasem volt, s ők nem látták, lehet ha az méltóságos uraságnál volt. II. Ok mindenkor robotossak voltak emlékezetikre, ezek szolgálottyoknak ideje pedig mikor és ki áltol hozatot bé, régisége miat nem emlékeznek reá. III. Szokás szerint marhás és gyalog robotot szolgáltak, ezenkívül készpénzt minden egy fertálos fizetet esztendőnként 2 forint 36 krajcárt. Csigát is kelletet adni 10-12. 273