Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)

Paraszti vallomások - Lövői járás

búi kiteccik, készpénzt 60 foréntokat, azután pedig 80 foréntokat fizetgettünk, azonföllül esztendőnként a Hídvéghi majorhoz 20 gyalogmunkást adtunk, jószá- gunkbúl esett dézmát béhoztuk, s más egyébb szolgálótokat is tettünk, mellyek azon contractusbúl kiteccenek, ezen esztendő elkelvén nem tudjuk lépünk-e contractusra, és miilenre, vagy pedig robotolni fogunk. Itten hozzáteszük a föllebb kitett vallásunkhoz azt, hogy találtatván mostan nálunk két zsellérek, magok házoikban lakók, más házaikban lakók is ketten, amazok közül egyike 3 forint 30 krajcárokat, másika pedig 2 forint 39 krajcárokat, ezek közül pedig egyike 24 krajcárokat, másika pedig 15 krajcárokat fizettek a producált contrac- tusban kitett summának bészolgáltotására, többnyire magunk között, kik helye­ket bírunk, mind a summát, mind a szolgálótokat proportio szerint szoktuk tenni és fizetni. III. Mint az előbbeni punctumban megvallottuk, az urbárium előtt contractus nél­kül árendát mit fizettünk és mit szolgáltunk, azután a contractus szerént is áren- dát készpénzül mit adtunk, egyébb szolgálótokat is mibűi állókat tettünk, melly contractusunk is, hogy ezen folyó 1777-dik esztendőig tartt, és az mikor kezdő­dött, abbúl kiteccik, hanem az urbárium előtt való árenda, melly egy-egy quár- tátúl 2 foréntokban, 30 krajcárokban fizettetett, mikor kezdődött régiségére nézvést reá nem emlékezhetünk, de az mikor változott meg, az contractusnak tételekor az is onnand kiteccik. IV. /Imelly haszonvételei vágynak e^en helységünknek és határunknak, így következnek: 1. Alsólendvai mezzőváros helységünkhez terhes szekérnek 2 óra járás, holy ellad- hatnánk, ha valami elladnivalónk volna. 2. Legeltetőhelyünk mind teheneinknek, mind vonyós marháinknak, úgy neven- dékeknek is, és apróbb marháinknak, noha a határunk nem nagy, elegendő mind aratás előtt, mind utánna, mert ha és mennyire magunk határjában elegendő­képpen nem legelhetnének szomszéd határokban, úgy mint Bődeházyban és Sittkócziban szabadon, minden census nélkül mind ekkoráig jártak, s azeránt sem a mondott helységektől, sem a méltóságos uraságtúl háborgatásunk nem volt. 3. Mindenféle marháinknak a legeltetőhelyen is, melly többnyire berkes, elegendő az itatásra való víz, de csekély helységünkben is minden háznál vagyon kútt, mellyekbűl ki-ki, midőn néki teccik, könnyű fárodsággal itathat. 4. Tűzre való fánk határunkban, épületre való pedig rész szerént Fekete erdőben, melly hozzánk egy óra járás, rész szerint pedig Kebeley erdőn, melly velünk határos, pénz nélkül tisztartó uramnál szokott béjelentés és adott cédula mel­lett még eddig volt. 5. Szőlőket a magunk határjában és mindgyárt határunk mellett lévő Rigánoczy pusztán bírunk. 271

Next

/
Thumbnails
Contents