Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)
Paraszti vallomások - Lövői járás
ténettel egyik vagy másik hétben időnek rosszasága miatt, avagy ha a méltósá- gos uraságnak annyira nem kívántatván, egy hétben csak egy napot szolgáltunk is volna, ollyas elmaradást, mivel a robotnak száma úgysem volt, más hetekben velünk helyrehozattni nem kívánta, itten pedig valamint a gyalog, úgy a marhás robotot értyük. Azonföllyül Vörös Mihály és Szőke György félhelyes gazdák egy ideig minden esztendőben fél posonyi búzát, annyi rosot, és annyi zabot különössen fizettünk, azután pedig és ugyan a mondott urbáriumnak béhozat- tatása előtt mintegy négy, öt esztendőkkel azon jószágokban tett helyadózás ellmaradott, hanem helettek minden esztendőben igenis különössen készpénzt 54 krajcárokat fizettünk, minthogy fellyebb írtt mód szerint félhelyes gazdáknak tartattunk, a többi pedig, ámbár közüliünk még hatan helyet bíró jobbágyoknak írattattak, úgy a maga házaikban lakó zsellérek sémit ez illyest nem fizettek és nem adóztak. Más házánál lakó zsellér pedig ezen helységünkben nem is találtatott. A fellyebb kitett és fél posonyi búzában, annyi rosban és annyi zabban megesett adózás ugyan mikor kezdődött, régiségéhez képest nem tudgyuk, de mikor végződött és helettek az 54 krajcár készpénzbéli fizetés mikor kezdődött és hozattatott bé, föllyebb már megmondottuk. IV. Amelly haszonvételei vágynak ezen helységünknek és határunknak, így következnek: 1. Alsólyndvai mezzőváros csak három fertálóra járás helységünkhez, holy ellad- hattyuk, ha valami elladni valónk vagyon. 2. Mindenféle marháinknak a legeltetőhelyen is, melly töbnyire a közel lévő Hosz- szú berekben vagyon, elegendő az itatásra való víz, de csekély helységünkben is három a kút, mellyekbűl ki-ki midőn néki teccik könnyű fáradsággal itathat és házi szükségére is azokbúl vitethet. 3. Tűzre való fánk határunkban, épületre való pedig rész szerént Murai erdőben, melly hozzánk főképpen jó útban kétt óra járás, rész szerint pedig hatámnkban lévő Fekete erdőben pénz nélkül tisztartó uramnál szokott béjelentés és adott cédula mellett még eddig volt. 4. Szőlőket a méltóságos uraságnak közel lévő, nevezetessen Alsólyndvai hegyén bírunk. 5. Valamint a házainknál, úgy a szüléinknél is vágynak csekély gyümölcsfáink. 6. Malom ugyan határunkban nincsen, de vagy Alsólyndván vagy Radamasban, mellyek közül mindenik egy óra járás hozzánk, őrölhetünk. Káraink rende pedig ep: 1. Szántóföldeinknek gyakorta Kebelei és Nemesnépi vizek kárt tesznek kiáradásokkal, melly okbúi a megtrágyázott földeinknek is némelly, és pedig lapányos- sabb részei ellromolnak, mindazonáltal ahová a víz nem mégyen és trágyázást teszünk, két búzát kivehetünk, töbnyire pedig rosot, zabot és hajdinát teremnek földeink, aholy és menyire a jelentett víznek kiáradása és megállása azokat 256