Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában II. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye egerszegi, lövői és muraközi járásában - Zalai gyűjtemény 60. (Zalaegerszeg, 2006)
Paraszti vallomások - Lövői járás
2. Fölső és Belső rétekben, ami kevés réteink vannak, a záporesők miat elönte- tődnek. V. Egészhelyes gazda helységünkben nem tartatott, hanem csak fertályossak, azok közül is pedig kik többet, kik kevesbet bírtunk, egy-egy hold szántóföldben, némellyek közülünk többet, némellyek kevesbet vetettünk, réteinken pedig sar- jút kevesset kaszálhatunk. VI. Az urbáriumnak béhozattatása előtt, valamint az második kérdésre már megmondottuk, aszerint vittük végben jobbágyi kötelességünket, az urbáriumnak behozattása után, azelőtt is a járás- és kelésnek ideje napi számhoz beszámlál- tatott, földeinket állandóssan bírjuk, magunknak úgy méltóságos földesurasá- gunknak is négy marhával szoktunk szántani. VII. Az urbáriumnak béhozattatása előtt soha kilencedet semminémű termésbűi nem adtunk. Szomszéd helységekben, hogy valahol kilenced adatott volna, nem tapasztaltuk. Ezenkívül semminémű adózást mind ez ideig méltóságos uraságunknak sem készpénzül, sem más ajándékul nem adtunk. VIII. Puszta házhely helységünkben nem találtatik. IX. Mind örökös jobbágyoknak valluk magunkat. Év nélkül 148. CSERENCSÓCZ I. De nullo urbario certum aliquid referre sciunt. II. Praestationes colonicales juxta receptum usum exiguntur, qui usus a memoria ipsorum semper observatus fuit, praeter censum kaszapénz dictum a faenilibus exstirpatiis desumi solitum, cujus praestatio ab annis circiter 20 invaluit. III. Certa sessionum constitutiva hactenus non fuerunt, sed prout cujus hospitis sessio quartalis aut octavalis ex parte dominii praetendebatur, ita ab una integra quartali sessione solvebantur in parato aere annue F. 1 xr. 28 1 /2, a media vero quartali sive octavali sessione solvebantur xr. 44 1/4 et sic a proportione infra condescendo. Item ab una integra quartali sessione 1/2 cubulum Posoniensem tritici, 2 1/2 cubulos avenae, mediam Vasvariensem liquati butyri, 1/2 libram carminti lini, 6 ova, 6 limaces, quartalistae inquilini vero in domibus propriis degentes 30, in alienis degentes 20 limaces praestiterunt et sic a proportione infra descendendo. Quartalistae sive integri sive medii, id est octavalistae, 4 jugalibus provisi singula hebdomada cum 4 jumentis 11/2 dierum robottam aut loco hujus 3 dierum manuales robottas praestiterunt, alii vero 4 jugalibus non provisi vg. cum 2 equis praeter occationem caeteroquin manuales 3 dierum robottas praestiterunt, longas vecturas dominium ipsis in robottam imputavit. 99?