Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)
Erdmann Gyula: Deák az 1839-1840. évi országgyűlésen
Erdmann Gyula: DEÁK AZ 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSEN Az 1825-27-es országgyűlést követően fokozatosan bontakozott ki s vált országossá a nemzeti liberális reformmozgalom. A polgári átalakulás forradalmi, gyors megoldásáról nem lehetett szó, hiszen ez idegen volt a politizáló nemességtől, másrészt az erőszakos, gyors átalakulás feltételei is hiányoztak. Maradt tehát az ellenzéki reformerek számára a lépésenkénti haladás szolgálata, a szívós, meggyőző munka - mégpedig a feudális abszolutizmus bécsi kormányzata és a manipulálható maradiság közötti, kényelmesnek nem mondható helyzetben. Ilyen körülmények között alapvető volt a reformmozgalom mozgásterének, a megyei autonómiának, az országgyűlési követválasztások szabadságának, a követutasítások közgyűlési készítésének és a megyegyűlési, országgyűlési szabad szólás léte. A kormányzat erősebb pozícióban volt: az országgyűlésen bármely törvényjavaslat uralkodói szentesítésre történő felterjesztését meggátolhatta az aulikus többségű főrendi ház vétója, ha ezen túlverekedte magát az alsótábla - korántsem megingathatatlan reformtöbbsége, ott volt a királyi elutasítás lehetősége. A reformerek vezérei már a „haza és haladás" jelszavát képviselték, Bécs viszont konok és terméketlen következetességgel járt a francia forradalom okozta sokkból ki nem gyógyuló, forradalomtól rettegő abszolutizmus útján. Nagy szálka volt szemében a magyar országgyűlés adó- és újoncmegajánló joga, melynek birtokában az alsó - más néven rendi-tábla esetenként vitára, alkudozásra kényszerítette. Az 1811-1825 közötti törvényellenes, országgyűlések összehívását mellőző és rendeletekkel ill. a katonasággal operáló kormányzati időszakot 1825-1834 között a törvényes formákat betartó, bár a reformerek kezdeményezéseit, pláne sikereit következetesen akadályozó bécsi politika követte. 1834-35 fordulóján viszont ismét az erőszakos abszolutizmus következett. Metternich - aki már 1811-ben is tervezte a magyar alkotmányosság felszámolását - kiadta a jelszót: az engedékenységnek vége, a kormánynak „a közjó érdekében" - ha kell - a törvényeken is túl kell tennie magát...1 A kemény hang mögött persze ott állt Oroszország, a cár támogatása. Az 1833-as münchengrätzi, majd az 1835-ös teplitzi csúcstalálkozókon megerősítették a „forradalmi métely" elleni szent szövetséget. Miklós cár kijelentette: Ausztria számíthat Oroszországra.2 1 Andics Erzsébet: Metternich és Magyarország. Bp., 1975. (a továbbiakban: Andics) 65., 70. p. 2Uo. 65. p. 38
