Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Pajkossy Gábor: Deák az első reformországgyűlésen, 1833-1836

bajt pedig eleget várhatunk ezen igazságos kívánságból is." - írta 1835. április 16-án követtársának. Deák úgy látta, hogy a kormány nem fog engedni, a történeti példák pedig rendre az udvar mellett szólnak, még ha kívánságuk „illő és igazságos" is. Az ügyre vonatkozó legfontosabb felszólalását már az uralkodó említett idevágó leiratára vonatkozóan, 1835. szeptember 4-én mondta el, amelyben mindenki másnál lényegretörőbben, a Pragmatica Sanctio elemzésével bizonyította, hogy „Magyarország nemcsak független, de semmi tekintetben nem is része az Austriai Császárságnak". Deák ezzel - írja államjogi nézeteinek legutóbbi elemzője - „elsőként teremtett két politikai entitás között dualitást - addig mindig csak többes számban, az örökös tartományokhoz való viszonyról beszéltek". Az alsótábla egyhangúan döntött az újabb felirat mellett; a többség azonban nem kívánta a Deák által kínált jogi fegyvert (ti. azt hogy a Pragmatica Sanctio az örökös tartományok feloszthatatlanságát és elválaszthatatlanságát mondja ki) igénybe venni.42

Az ellenzék által 1835 első felében napirendre tűzött kérdések közül a szólás- szabadság sérelme foglalkoztatta a legtovább az országgyűlést. Ez bizonyult egyben azon ügynek, amely a liberális ellenzék hatókörének kiszélesedése révén lehetővé tette annak megszilárdulását - egyben elősegítette Deák vezéri szerepének kialakulását. Deák már 1834 januárjában (egyebek között) a szólásszabadság megsértésének minősítette a barsi Tarnóczyt a főrendi táblát bíráló szavaiért dorgáló királyi leiratot. A többség megszavazta a feliratot. Ugyanakkor, Deák szavaival élve, „sokan" csupán „lágyan" kívántak felírni - míg ő „többet, erősebbet", legfőképpen pedig mást kívánt volna; ráadásul a „barsi feliratot", miután a hatszori üzenetváltás alatt leolvadt a mögötte álló többség, az alsótáblának 1834. május elején le kellett vennie a napirendről - igaz, Deák javaslatára, óvással.43 Wesselényi - akár fej- és jószágvesztést is maga után vonó - vád alá helyezése követőit, táborát határozott cselekvésre sarkallta. A báró perbefogása egyben, jól ismert, sokak által vitatott, de még többek előtt népszerű politikusról lévén szó, jól kiaknázható sérelmet jelentett. Wesselényi már 1835. február végén maga is megfogalmazta, hogy perbefogásával nem egyszerűen őt magát, hanem „minden gyűlések szabad szólhatását" támadták meg, noha még néhány hónapnak kellett eltelnie, hogy saját ügyét egyértelműen és véglegesen a szólásszabadságéval kösse össze. Deák, aki tanácsokat adott a báró védekezéséhez, kezdettől fogva nem személyes,

42 KLÓM IV. 342-345., 486., 457-467., 653. p„ V. 598. p„ Molnár: Deák levelei 36. p„ KLÖM V. 33-35. p. /DFB I. 200-202. p. (Ld. két korábbi felszólalását is, a felirat címzés nélküli felküldése ellen: KLÖM IV. 655. p. /DFB 1.192-193. p., DFB 1.194-195. p., vő. KLÖM IV. 664-665. p.) Gergely András: Deák Ferenc államjogi nézetei a reformkorban. Századok, 2003.1074. p. A szerző a Deák nézeteiben 1847-re beállott, az Ellenzéki Nyilatkozat általa szövegezett végső változatából jól kiolvasható változást (az összbirodalom harmadik, önálló entitásként tételezése) találó kifejezéssel „államjogi félfordulatnak" nevezi. (Uo. 1079.)

43 KLÖM II. 564-565. p., DFB I. 46-50. p., vö. KLÖM II. 546., 548. p.; KLÖM HL 108-109. p.

27