Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Hermann Róbert: Zala követe, Szentgrót képviselője. Deák Ferenc az 1848. évi rendi és az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen

A javaslat látszólag Deák törvényalkotói zsenijének elismerése, s a képviselők előtt nyilvánvaló volt, hogy ha Deák hozzákezd a munkához, az eredménnyel nem az akasztófára fog rászolgálni. Mégis, a javaslat az akasztófa és Deák nevé­nek együttes emlegetésével azt jelezte, hogy Kossuth csak Deák törvényhozói munkájára tart igényt, s nem kívánja részvételét a magasabb politikában. Ha igaz az, amit Kemény Zsigmond a trónváltozásról hozott határozattal kapcsolatban ír, akkor ez a figyelmeztetés nem lehetett véletlen. Mindenesetre, Hunfalvy előbb idézett naplójegyzete alapján ez egyáltalán nem tűnik valószínűtlennek. Az úrbéri kármentesítés vitája a képviselőház december 30-i ülésében folyta­tódott. Dedinszky József képviselő azt javasolta, hogy a határozat tárgyalását ha­lasszák el, mert ezáltal egyes képviselők arra kárhoztatnak, hogy idejüket ezzel töltve, nem vehetnek részt a haza védelmében. Maga Deák is felszólalt, s kifej­tette, hogy ha tőle függött volna, „ezt a tárgyat addig, míg az ország békésebb állapotban nem lesz, fel nem vettük volna". Úgy vélte, hogy a jelen háborús kö­rülmények közepette a kérdést amúgy sem lehet megnyugtatóan rendezni, s fel­szólította a Házat: „ne piszkoljuk ne a história lapját az által, hogy most olyan tárgyat veszünk elő, mely a képviselőket különösen érdekli". Hozzátette, van valami bántó abban, „ha most a zsebünkről tanácskozunk, még pedig annyival inkább, mert ne feledjük el, hogy ámbár népképviseleti alapon vagyunk választ­va, talán nagyobb részét teszik a Háznak azok, kik kárpótlást kapnak, mint azok, kik kárpótlást nem kapnak". A képviselőház ezután elfogadta Dedinszky indít­ványát, s a halasztás mellett döntött. Az ülésben egyébként is kevesen voltak, s a törvényjavaslat vitájában a Ház már az előző napokban is többször határozatkép­telen volt.213 Hunfalvy szerint Deák „szépen szólt" a halasztás mellett. Nedeczky István munkája szerint „soha nem emelkedett ki ez időszakban Deák alakja és erkölcsi bátorsága annyira, mint midőn utószor a házban felszólalt".214 Az ülés további részében Somogyi Antal képviselő azt indítványozta, hogy az OHB adja elő „mint állunk most, miszerint tudhassunk mihez fogni". A képviselőház ezt el is fogadta, s Kossuth megígérte, hogy még aznap, vagy másnap délelőtt megadja a kért felvilágosítást.215 2.3 Kónyi Manó II. 364-365. o; Beér - Csizmadia 347. p. 2.4 Nedeczky István 264-265. p. A szerző azonban itt összekeveri a december 30-i, az úrbéri kárpótlás ügyében mondott, illetve a december 31-i, a követküldéssel kapcsolatos beszédet. Miután azonban az előbbiből idéz, értékelése egyértelműen erre vonatkozik. Ld. még Madarász József 176. p. 215 Hunfalvy Pál 132., 171. p. 176

Next

/
Thumbnails
Contents