Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)
Hermann Róbert: Zala követe, Szentgrót képviselője. Deák Ferenc az 1848. évi rendi és az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen
Deák vállaljon szerepet Batthyány új kormányában. Deák szeptember 22-én kelt válaszában így foglalta össze az elmúlt időszak eseményeit: „Hónapok óta kínos aggodalomban élek itt, mert hónapok óta láttam, miként dolgozik titkon és nyilván egyik rész az alkotmányos szabadság és nemzetiség megdöntésén, s miként segítik ezeket törekvéseikben akaratlanul azok, kik forradalmi térre lépni, forradalmi lépéseket előkészítgetni óhajtanak idétlen könnyelműséggel, s kik talán csak most sejtik: hogy számításaik a nemzet erejére s a nép rokonszenvére, alaptalanok voltak. így álltam én e kettős erőnek vészes működése között, fokról fokra közelíteni láttam a veszélyt, szóltam, figyelmeztettem, de sükeretlenül, míg végre bekövetkezett, mitől minden pillanatban rettegtem." Az okokat, amelyek miatt lemondott, s amelyek miatt nem akart újabb tárcát vállalni, így foglalta ösz- sze: „Én a minisztériumból kiléptem, midőn az felbomlott, mert az udvarnak (a minisztérium megkérdezése nélkül, s ismételt előterjesztése ellen) követett politikája mellett, hacsak részese nem akart lenni azon politikának, fenn nem állhatott. Az udvar ezen honunk elleni gonosz politikája nem változott, sőt még gonoszabb lett, midőn Batthyányi a nádor miniszterelnöknek felterjesztő. Batthyány feltételül kötötte ki: hogy Jelasicsot ő felsége visszaparancsolja. Batthyány miniszterelnöknek kineveztetett, de a feltétel el nem fogadtatott, s Jelasics az udvar akaratjából, a fejedelem tudtával s annak nevében háborút folytat ellenünk, s ő felsége még csak parancs által sem gátolja ezen háborút. Most már miként lehessek én azon hatalomnak minisztere s eszköze, mely hazám ellen háborút folytat, s mely a békesség feltétele gyanánt nemzeti önállásunk s alkotmányos szabadságunk leglényegesebb részének föláldozását követeli? Monarchiában a miniszter mindig a király minisztere, s mint ilyen felelős az országnak; de midőn a király nevében s tudtával, sőt tettleges engedelmével háború folytattatik a nemzet ellen, hogyan legyek én minisztere a királynak?" Sógora mondhatná, írja, hogy akkor legyen az ország minisztere. Igen, folytatja Deák, „de monarchiában az országnak külön, a fejedelemtől elvált s azzal ellentétben álló minisztériuma képzelhetetlen." Diktatúrában vagy forradalomban az országnak lehet ideiglenes kormánya, de ilyen ideiglenes kormány „nálunk nincs, nem is igen lehet, mert ennek első feltétele volna: kijelentett fellépés a király ellen, ez pedig nálunk balgatag, sükeretlen lépés volna." Batthyány más helyzetben volt, mert csak ő volt az, „kit ott fenn is mint elnököt megerősítettek, itt alant is elfogadtak; nélküle tüstént anarchia lett volna." Még ha ő, Deák lett volna a hadügyminiszter, „nehezebb volna lelépésem, mert most a hadügy mindenek felett szükséges; de az én tárcám rendes folyamát más is elviheti, s én magamat az udvarnak jelen politikájával egy óráig sem identifikálhatom." Az újabb hírekről beszámolva, így folytatta: „Ez az, mit hónapok óta jövendöltem, de pesz- szimistának tartottak, s azt mondották, felette feketén látok. Szavaim itt is elhangzottak némelyek örömmámorában, mások, különösen egy [Kossuth], forradalmi 157
