Zala követe, Pest képviselője. Deák Ferenc országgyűlési tevékenysége 1833-1873 - Zalai gyűjtemény 59. (Zalaegerszeg, 2004)

Hermann Róbert: Zala követe, Szentgrót képviselője. Deák Ferenc az 1848. évi rendi és az 1848. évi népképviseleti országgyűlésen

hető, hogy a megye nem lesz hajlandó három helyett két választókerületet kialakítani, s ebben az esetben a Háznak kell felhatalmaznia - törvény vagy határozat útján - a kormányt arra, hogy ilyen esetekben maga jelölje ki a választókerületek határát. A képviselőház törvénytelennek nyilvánította a kraszna-zilahi választásokat, s az új választások kiírásával kapcsolatos intézkedéseket az elnökségre bízta.131

Július 10-én, amikor Nyáry Pál azt követelte, hogy a Délvidéken kitört lázadás miatt a Ház intézkedjék a még a kormányhoz hű szerb községek biztosításáról, Deák kifejtette: „hogy a Ház a miként való segítés iránt határozzon, megvallom, parlamentáris renden lenni nem látom; mert a Ház a végrehajtó hatalom körébe nem avatkozhatik, hanem legfeljebb is csak azt mondhatja, hogy kötelessége a minisztériumnak a dologban rendelkezni; annyival is inkább, mert a Ház sem az eszközökkel, melyek már megvannak, nem rendelkezhetik, sem a módot, mellyel ezen eszközök használtatni fognak, nem ismeri." A Ház egyebet nem tehet, folytatta, „mint tudomására adni a minisztériumnak a dolog mibenlétét, s a minisztérium kötelessége az ügyben intézkedni."132

A július 10-én tartott második ülésben ifj. Pázmándy Dénes, a képviselőház aznap megválasztott elnöke bejelentette, hogy Kossuth Lajos pénzügyminiszter másnap indítványt kíván tenni „a haza védelme iránt", s ehhez kéri a Ház engedélyét azzal, hogy második tárgyként a trónbeszédre adandó válaszfelirat ügyét lehetne meghatározni. Nyáry Pál, az ellenzék egyik vezére azt indítványozta, hogy először a válaszfeliratot tárgyalják. Madarász József pedig kijelentette, hogy ő maga szívesen ajánl pénzt és katonát „a honvésznek elhárítására", de nem ajánlja meg azt „Európa felkelt szabadságának leküzdésére", azaz az észak-itáliai háború céljaira. „Nem ajánlom meg semmi áron, ha - mint bizonyosan tudjuk - az ármány kezeli e hazának a múlt országgyűlés óta néhol rábízott képviseletét; nem ajánlom meg, ha tudjuk, hogy a 200 ezer katona csak arra lesz megadva, hogy szünidő köttessék a lázadókkal azoknak további megerősítésére" - mondta, s ő maga is a válaszfelirat tárgyalását kívánta először. Az ellenzék szempontjából a dolog logikus volt: először azt akarták tudni, mire adják a pénzt és katonát, s azt a kormány hogyan akarja felhasználni. Madarász felszólalására az időközben a terembe érkezett Kossuth reflektált. Úgy hallja, mondta, „volt egy követ, ki az országnak e rendkívüli körülményei között hivatva érezte magát azt mondani itt a házban, a komoly vitatások első percében, hogy a múlt országgyűlés óta nagy részben ármány kezelte az országnak reá bízott képviseletét." Kossuth itt pontatlanul idézte Madarász szavait, majd felszólította, „bizonyítsa be állítását (zajos helyeslés) - különben kinyilatkoztatom isten és ember előtt, hogy a ki e szót ki131 Kónyi Manó II. 249-250. p.; Beér - Csizmadia 144. és 148. p.

132 Kőnyi Manó II. 254-255. p.; KLÖM XII. 416. p.; Beér - Csizmadia 150. p.

126