’56 Zala megyei kronológiája és személyi adattára II. - Zalai gyűjtemény 57/2 (Zalaegerszeg, 2004)
Zalaegerszegi járás
ben belépett a Zala megyei Független Kisgazda Pártba, melynek jogügyi tanácsadója lett. 1947-ben átlépett a Demokrata Néppártba, ahol szintén tanácsadókét tevékenykedett. A párt megszűnése után pártonkívüli maradt. Zalaegerszegen a november 1-jén újjáalakult Zala Megyei Forradalmi Tanács elnökévé választották. A forradalom leverése után 1957. márciusáig ügyvédként dolgozott, majd elhagyta az országot. Távollétben a Zala Megyei Bíróság 15 év börtönre, egyes jogainak 10 évi eltiltására és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság a börtönbüntetést 12 évre változtatta az ítéletet a mellékbüntetések érintedenül hagyása mellett.154 Gelencsér Lászlóné (sz. Földes Vilma) Nagykanizsa 1926. [?] Anyja neve Gazsó Julianna. Foglalkozása [?] Tagja volt az Állatforgalmi Vállalat munkástanácsának. Gerencsér János Nova 1927. [?] Anyja neve Tompa Mária. Foglalkozása munkás a Gépipari Vállalatnál. Tagja volt a munkástanácsnak. Gerencsér József Zalaegerszeg 1926. július 3. Anyja neve Zsuppányi Mária. Foglalkozása vasbetonszerelő. Tagja volt a nemzetőrségnek. Goldfinger Béla Zalaegerszeg [?] Anyja neve Ivonyák Klára. Foglalkozása cipész. Tagja volt a nemzetőrségnek. Gombás Viktor Nádasd 1913. [?] Anyja neve Nagy Teréz. Az Autójavító Vállalat dolgozója. Tagja volt a nemzetőrségnek. Gombos József Barabásszeg 1924. július 2. Anyja neve Balogh Teréz. Zalaegerszegen a MÉK Vállalat gépkocsivezetője volt. Tagja volt a MÉK Munkástanácsának. Október 29-én a győri MÉK Vállalat fuvarozási és áruszállítási kérdésekről megbeszélésére hívta össze a dunántúli megyék vállalatainak képviselőit. A zalaegerszegi munkatársakkal Gombos József utazott Győrbe. A forradalom leverése után a Zalaegerszegi Megyei Bíróság 5 hónap börtönre és 800 Ft vagyonelkobzásra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság felmentette.155 Gondi Béla Zalaegerszeg 1922. január 14. Anyja neve Miszory Hermin. Foglalkozása kereskedelmi osztályvezető a zalaegerszegi Népbolt Vállalat Központjában. Tagja volt a vállalat munkástanácsának. Küldöttként részt vett a városi forradalmi bizottság ülésén, majd annak tagja lett. Gonfel Lajos Tapolca 1909. [?] Anyja neve Németh Rozália. Foglalkozása p] Tagja volt a Zala megyei Népbolt Vállalat munkástanácsának. Gosztolai Jenő Zalabesenyő 1922. január 30. Anyja neve Szőke Rozália. Foglalkozása gépkocsivezető a Megyei Tanácson. Tagja volt a tanács munkástanácsának. Göndörházi Mária Nagykanizsa 1920. P] Anyja neve Pucsák Julianna. Foglalkozása p] Tagja volt a Zala megyei Népbolt Vállalat munkástanácsának. Görcsi István p] 1930. P] Anyja neve Horváth Mária. Foglalkozása segédmunkás a zalaegerszegi Ruhagyárban. Tagja volt a gyúr munkástanácsának. 154 ZML XXV. 19. ZMB B 799/1957. Pék József és társai pere. 155 ZML XXV. 19. ZMB B 762/1957. Czuczor Béla és társai pere. 60