’56 Zala megyei kronológiája és személyi adattára II. - Zalai gyűjtemény 57/2 (Zalaegerszeg, 2004)
Zalaegerszegi járás
latok védelmi intézkedéseiről. A fegyvereket és lőszereket kiszállították a kijelölt védelmi pontokra. Az ülésező küldöttek a Szabad Szombathely Rádió adásából értesültek arról, hogy az oroszok csapatok megszállták az ország komolyabb polgári és katonai repülőtereit.80 A katonai alakulatoknál riadókészültséget rendeltek el. Borka Zoltán biztosította a forradalmi tanács tagjait a hadsereg lojalitásáról. Javasolta azt is, hogy a Zala megyében lévő katonák, tisztek, tiszthelyettesek tegyenek fogadalmat a forradalom mellett. A Forradalmi Katonai Tanács biztosította a város lakosságát arról, hogy „egyek vagyunk a néppel, támogatjuk a nép harcát, az ország függetlenségének kivívását, az elért eredmények megtartásáért.”8' A város területén, főleg a főútvonalak mentén, nemzetőrök járőröztek, hogy értesíthessék a lakosságot az esetleges szovjet bevonulásról. Az AKÖV munkástanácsa döntése értelmében a város védelmének előkészítésekor 10 teherautót adott a honvédségnek. A katonák a teherautókat lőszerrel megrakva a laktanyán kívül a „hegyek közé” vitték.82 Megalakult az Ügyvédi Kamara Forradalmi Bizottmánya. Elnöke Dr. Gelencsér Gyula ügyvéd, helyettes elnöke Dr. Németh István ügyvéd. Tagjai Dr. Szalai Gyula, Dr. Száraz István, Dr. Milkovich Ferenc és Dr. Gosztonyi Ferenc ügyvédek voltak.83 November 4. Hajnali 2 óra tájban az orosz csapatok a vasvári és a körmendi úton közeledtek a város felé. Az 33 lövész ezred parancsnoka felderítőket küldött eléjük, akik jelentették, az oroszok rövidesen a város határába érnek. Mikor az oroszok elérték a város határát, parlamentereket küldtek hozzájuk. Rövid tárgyalás után a védelmi állásban lévő alakulat megadta magát és letette a fegyvert. 80 HL Zala Megyei Kiegészítő Parancsnokság 1956-os gyűjtemény 6. ő. e. 1533-1602 fólió. 10 óra 15 perckor a rádió a következő jelentést adta a szovjet csapatmozgásról: „...pénteken délelőtt Záhonynál két páncélvonat jött át a határon a piros jelzés ellenére! ...Szolnokon az elmúlt 24 órában is nagyobb szovjet alakulatok, elsősorban harckocsik és páncélkocsik vonultak át. ...Csütörtökön este a dombóvár alatt állomásozó szovjet páncélos hadtest körülzárta a Kaposvártól néhány km-re fekvő taszári repülőteret....” A forradalom hangja, 1989. 475. p. 81 Új Zala 1956. november 3. 82 ZML XXV. 19. ZMB B 802/1957. Büki Imre és társai pere. A „hegyek” a városszéli dombok voltak. 83 Új Zala 1956. november 4. A sajtótudósításon kívül egyéb dokumentum nem áll rendelkezésünkre. 33