’56 Zala megyei kronológiája és személyi adattára II. - Zalai gyűjtemény 57/2 (Zalaegerszeg, 2004)
Zalaszentgróti járás
Megalakult a községi nemzeti bizottság. Elnöknek Tömpe Istvánt választották, tikára Deli Irén vb titkár lett. A nemzetőri szolgálatot a község lakói látták el. Nagyhorvátiból tüntető csoport érkezett a faluba. Gáspár Jenő vezetésével End- rődi Boldizsárhoz az iskola igazgatójához mentek a levente zászlóért. Az iskolában csak nemzeti színű zászlót találtak, amit az igazgató átadott a tüntetőknek. A tüntetők és Endrődi között hangos vita alakult ki az iskola udvarán. Tudták, hogy Zalaszentmártonban részt vett a tsz szervezésben, és a pártszervezet megalakításában, valamint szemináriumokat vezetett. Takács János tanácselnök és Gáspár Jenő között is nézeteltérés volt. Gáspár Jenő elérkezettnek látta az időt, hogy személyes sérelmét tisztázza az elnökkel és megkérdezte tőle, ki jelentette őt fel „közellátás veszélyeztetéséért”, amiért 2 év börtönt kapott. Takács erre nem válaszolt, mire Gáspár „piszkos kommunista te voltál” megjegyzést tette.252 Bedő Ferenc Zalaszentmárton 1924. január 21. Anyja neve Lóránt Rozália. Foglalkozása cipész. Tagja volt a nemzeti bizottságnak. Deli Irén Egeraracsa 1929. augusztus 23. Anyja neve Kass Zsuzsanna. Foglalkozása vb titkár. A nemzeti bizottság titkára volt. Dolgos Ferenc Zalaszentmárton 1903. május 10. Anyja neve Hegedűs Anna. Foglalkozása földműves. Kommunistaellenes kijelentései voltak, javasolta a tanácselnök leváltását. Tagja volt a nemzeti bizottságnak. A forradalom leverése után rendőrhatósági felügyelet alatt állt.253 Gáspár Jenő Nagyhorváti 1925. május 21. Anyja neve Varga Gizella. Foglalkozása vízvezeték szerelő. 1947-ben érettségizett. Budapestre került tisztviselőnek. 1949-ben, 1949-ben közellátás veszélyeztetéséért 30 napi felfüggesztett fogházra, 1951-ben 3 havi börtönre, 1956-ban 2 év börtönre volt ítélve. A forradalom napjaiban a zala- szentmártoni tanítót és tanácselnököt megfenyegette, kommunistaellenes kijelentései voltak. A forradalom leverése után a Zalaegerszegi Megyei Bíróság 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet megváltoztatta és 1 év 2 hónap börtönbüntetésre emelte.254 252 ZMLXXV. 19. ZMB B 773/1957. Gáspár Jenő pere. 253 ZML IV. 433. 5924. Zala megyei monográfia 450. p. 254 ZML XXV 19. ZMB B 773/1957. Gáspár Jenő pere. 291