„Tekintetes karok és rendek!” Zala megye országgyűlési követutasításai és követjelentései 1825-1848 - Zalai gyűjtemény 56. (Zalaegerszeg, 2003)
Zala megye országgyűlési követutasításai és követjelentései 1825-1848
hanem mind polgári alkotmányokhoz való ragaszkodásoknak, mind pedig koronás királyoknak a nemzet törvényei fenntartása és igazságszeretetébe helyhezett, határt nem esmérő bizodalmoknak egy legnyilvánosabb jelét adni óhajtván, Őfelségét jobbágyi alázatossággal megkérni elhatározták, hogy ezen a hazai törvényekkel szemközt ellenkező hívségtelenségi vádokat megsemmisíttetni méltóztassék. Végre pedig, valamint ezen előrebocsátott végzéseiket követ uraknak siető postán megküldetni, s az ország egyéb törvényhatóságaival közölni rendelék; egyszersmind első alispán urat is megbízták, hogy jövendőre, ha ilyes, és a közállományt érdeklő esetekben országos követ urak magoknak utasítást adatni kívánnának, akkoron tüstént s a legrövidebb határidő alatt, a tárgyat is a meghívólevelekben egyenesen kifejezvén, a karokat és rendeket egy közönséges gyülekezetre egybehívja. „Részes kiírás” Zala vármegye 1835. július 16-i közgyűlésének jegyzőkönyvéből. Egykorú nyomtatvány. ZML kgy. ir. 1835:1526. 29. Pozsony, 1835. július 26. Deák Ferenc és Fiertelendy Károly időszaki követjelentése Tekintetes Karok és Rendek! Utolsó hivatalos tudósításunkban, melyet folyó esztendei június 29-én siető postával vala szerencsénk megküldeni,287 előadtuk azt, hogy a szólás szabadságán ejtett sérelem eránt, mely báró Wesselényi Miklósnak hűtelenségi perbe lett idéztetéséből eredeti, az országgyűlési karok által egy felírási javallat készíttetvén, az már a főrendekhez által is küldetett. Ezen felírási javallatot már említett tudósításunkhoz mellékeltük, most pedig ./.,288 .//.,289 .///.29° és 4 ./. alatt291 alázatosan idezárjuk azon izeneteket, melyeket e tárgyban a két tábla egymással váltogatott. Látni fogják a Tekintetes Karok és Rendek ezen izenetekből, hogy a méltóságos főrendek a jelen kérdés alatti esetben országos sérelmet nem találva, a felírást elfogadni nem akarják, a karok és rendek pedig ahhoz állhatatosan ragaszkodnak. Különös figyelmet gerjesztett a rendeknél a méltóságos főrendeknek azon állítása, mely .///. alatti második izenetökben az elhú287 Lásd a 26. sz. dokumentumot. 288 A főrendek válasza a szólásszabadság sérelmének ügyében készített felirati javaslat iránt. 289 Az alsótábla második üzenete a főrendekhez a szólásszabadság megsértése ügyében. 2911A főrendek második válasza a szólásszabadság megsértése ügyében. 291 Az alsótábla harmadik üzenete a főrendekhez a szólásszabadság megsértése ügyében. 86