Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése

is az uradalmat a városiakkal azonos jog illette meg. Biztosította az uradalom meglévő gazdasági útjainak a használati jogát is.

Összegezve: a szerződés nem volt kedveződen a város számára. A törvények szerint a földesurat a közös földterületekhez való jog akkor is megillette, ha azokat a földesúr nem használta. A legelő- és erdő-elkülönítés során a volt földesurak ilyen esetekben is kisajátíthatták maguk számára a közös legelő és erdő jelentékeny részét.94 Az elkülönítési szerződésben a Batthyány-uradalom is hangoztatta, hogy a szántóföldeken és réteken kívül közös legelőül szolgáló — mintegy hatezer holdnyi — erdőből és mezőből a birtokarány szerint ezer hold megilletné, erről azonban lemondott. Az a tény azonban, hogy az uradalom a birtokarányt hangoztatta, maga is mutatja, hogy nem sok reményt fűzött igényeinek esetleges peres úton történő kielégítéséhez. A volt földesurak és a volt jobbágyok közötti legelő- és erdő-elkülönítés mértékét ugyanis nem a birtokarány szabta meg, a birtokarány mértékként az azonos állapotúak közötti felosztásoknál — tehát nemesi közbirtokos társak közötti osztozkodásnál vagy volt úrbéresek egymás közötti osztozkodásánál — szerepelhetett.95 A hatezer hold valószínűleg túlzott mennyiség, a közös erdőt és legelőt körülbelül 5300 holdra becsülhetjük. Még így is, az eszmei telekszámítást alapul véve, a városiak jobbágy telkenként több mint 33 kataszteri hold, azaz több mint 44 magyar hold, legelőt és erdőt kaptak. Ha a ténylegesen bírt városi szántóföldek és rétek alapján számítjuk ki az eszmei telekszámot, akkor is közel 25 magyar hold az egy telekre eső átlag.

A tagosítás során történt csere területi mérlege ugyan nem volt kedvező a városra, a minőségi különbség azonban ezt kiegyenlítette, ez a kisebb mérvű tagosítás mindkét fél részére kedvezőnek mondható.

Felmerülhet a kérdés, hogy az uradalom — amely másfél évszázadon keresztül any- nyit pereskedett a várossal — most miért mutatkozott hajlandónak egy, a városra nézve előnyösebb egyezség megkötésére. Az uradalom igényét csak hosszas pereskedés útján elégíthette volna ki, ha sikerül a pert megnyernie. Ebben azonban nem lehetett teljesen biztos, éppen azért, mert — mint az előzőekben láttuk — a privilégizált mezőváros sajátos viszonyaira nem voltak egyértelműen alkalmazhatóak az úrbéri jogszabályok, tehát az értelmezés terén a bíróság állásfoglalását nem lehetett előre kiszámítani. Az 1848 előtti időkhöz képest megváltozott az ország jogrendje is. A bíróság már „polgári” bíróságként működött. Az uralkodó osztályokat képviselte ugyan, de nem kizárólagosan a feudális urak érdekeit szolgálta. A kanizsai perben a feudális úrral városi polgárok álltak szemben. A tényleges helyzet a városiakat illetően jobb volt. A városiak az uradalmi nyájakat már letiltották a szántóföldekről és rétekről a Berek kivételével, emiatt az uradalom visszahelyeztetési pert indíthatott volna, de ez ismét évekbe telt volna, és addig az uradalom birtokon kívül van. A szabadhegyi események is arra mutattak, hogy az uradalom erőszakoskodásai nem vezettek eredményre, azok csak mezőrendészeti ügyekbe bonyolították az uradalmat. Ugyanakkor a per eldől- téig — amely évek, esedeg évtizedek múlva következett volna csak be — a városiak to65