Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

VI. A mezővárosok és az úrbériség megszüntetése

Kaposváron sem jelentette a mezőgazdaság a lakosság fő megélhetési forrását. A kézműipar koncentrálódása, az iparosok nagy száma arra utal, hogy a mezőgazdaság csak kiegészítő szerepet játszott. A város határa már a XVIII. században szűk volt, amit irtással pótoltak - részben a szomszédos pusztákon. 1837-ben is úgy nyilatkoztak, hogy „az irtás földeknek és réteknek irtásából származik a kaposváriaknak a legnagyobb haszon. Ezek nélkül Kaposvárnak lakosai maguk határukról meg nem élhetnének, ...az irtásokból még nagyobb lévén a haszon, mint a házosztály földekből, mivel ezektől királyi adó is fizettetett, az irtásoktól pedig nem, különösen pedig a rétekből (házosztálybeliek nem lévén, az egész határbeliek mind irtások lévén) még dézsma sem adatott.”28 A mezőváros gyarapodásával azonban a beltelket növelni, kellett, és ez is csak a külső földek rovására történhetett. A régebbi lakosok panaszkodj tak is, hogy „ha a városnak szomszédságában lévő szántóföldekre házak építtetnek, kert foglaltatik a házakhoz, annyival kevesebbedik a pascum” (legelő).29 Az 1848. évi összeírás szerint Kaposvár úrbéres jellegű szántóföldjének területe 1996 magyar hold. Az úrbéri örök egyezség szerint 2480 osztályozott holdat tett ki a városi lakosok szántóföldje.30 Ugyanekkor 354 házjogot ismertek el. Tehát egy házjog után átlagban az 1848. évi összeírás szerint 5,6 magyar hold, az 1861. évi egyezség szerint 7,0 osztályozott hold jutott. Háromnyomásos gazdálkodást folytattak. A lakosok egy része nem foglalkozott gazdálkodással és nagyállattartással, erre mutat, hogy a kataszteri felmérés alkalmával a házak jelentős részénél nincs gazdasági épület vagy istálló.31 Ugyanakkor ezek az adatok azt is mutatják, hogy az iparral és részben már a kereskedelemmel is foglalkozó mezővárosi polgárok számára nem volt közömbös a mezőgazdasági termelés vagy annak valamelyik ága.

Különösen fontos szerepet játszott a mezőváros életében a szőlőművelés. A város kiterjedt szőlőhegyei — Kecelhegy, Iszákhegy, Kaposhegy, Rómahegy, Ivánfahegy — a várostól délre sorakoztak egymás mellett, és az 1848. évi összeírás szerint úrbéres kézen 1324 magyar hold szőlőt és szőlőalji területet tartottak nyilván.-32 A szabadságharc bukása után a szőlődézsmából a kilencedet visszaállították, a tized megszűnt. Ez a szőlőbirtokosok számára nem csak azt jelentette, hogy évi termésüknek egy részét át kellett az uradalomnak adniuk, hanem a szürettel is mindaddig várniuk kellett, amíg azt az illetékes uradalmi tisztek megengedték.33

A szőlődézsma beszedése az Esterházy hercegi uradalom számára is fáradságos és sok nézeteltéréssel járó feladat volt, így magyarázható, hogy viszonylag hamar létrejött a megegyezés. Az 1856. november 5-én megkötött egyezség szerint a szőlőbirtokosok a borkilencedet pénzben örökre megváltják. A megváltás alapjául elfogadták a hercegi uradalom számvetését, amely szerint — tíz év átlagát véve alapul — 275,75 akó bort tudtak csak évente a borkilenced fejében beszedni. A megváltási ár akónként három forint. Az egyezség azt mutatja, hogy az uradalomnak nem sok bevétele lehetett a kaposvári szőlőhegyekből. Magyar holdanként évi átlagban 0,6 forint jövedelemre tudott szert tenni. Pontosan nem tudjuk meghatározni, hogy a szőlőhegyek területé49