Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
III. A jobbágyfelszabadítás kihirdetése Zala megyében, harc a továbbfejlesztésért
erdei haszonvételek visszaszerzése érdekében.33 Érthetően sok a tagosítás miatd panasz. Az úrbéri birtokrendezések során a földesúr joga volt az úrbéres földek helyének kijelölése, csak a terület használható és törvényes nagyságú legyen. így a rendezés sokszor a jobbágyság gyengébb földre szorítását is jelentette. Zalaszentmihály, Kerkateskánd, Tófej, Pusztamagyaród, Komárváros, Galambok, Murakeresztúr és Kollátszeg panaszkodott a tagosítási sérelmek miatt. Gyülevész, Bánokszentgyörgy, Várfölde és Pötréte is a korábbi évek rendezésének végrehajtását rótta fel.34 Az áprilisi törvények nem tették lehetővé a korábbi sérelmek orvoslását. A törvény kimondta, hogy „ahol a földesúr és a volt jobbágyai között a legelőelkülönzés, illetőleg úrbéri rendezés ... valóságosan és tettlegesen már végrehajtatott ..., többé fel nem bontat- hatik.”35 Bár ez a rendelkezés igen sérelmes volt a jobbágyságra, a már lezárt ügyek felbolygatása olyan sorozatot indított volna el, amely a földtulajdon biztonságát igen megingatta volna. A földtulajdon biztonsága viszont a kapitalista termelés egyik alapját képezte, így a biztonság hiánya a tőkés fejlődést akadályozta volna. Más volt a helyzet a függő kérdések tekintetében. Mégis, a folyamatban lévő rendezési és elkülönítési perek kevesebb problémát vetettek fel. 1848 előtt a rendezési per lefolyása igen lassú volt, az eljárás nagyon elhúzódott. Az úriszék megszüntetésével új bírói fórum lett illetékes elsőfokon, de az alispáni bíróság működése csak .vontatottan indult meg. Úgy tűnik, hogy a földesurak jobbnak látták, ha azokban a bizonytalan időkben nem erőltetik a pereket, a volt jobbágyok is csak egy-két faluból szorgalmazták azokat (Felsőrajk, Kerkaszentmiklós, Tótszerdahely stb.).36 A paraszti megmozdulások okainak második csoportjába azok a kérdések tartoztak, amelyeket vagy nem szabályoztak Pozsonyban vagy pedig a parasztság érdekeivel ellentétben rendeztek. így legelőször is tisztázni kellett, hogy mely földterületek szabadultak fel a szolgáltatások alól. Bár a törvény világosan kimondta, hogy csak az úrbéres földek, az már kevésbé volt világos, hogy hol húzódott az úrbéres föld határa. Sokszor elmosódott az úrbéres föld és a cenzusos föld, az úrbéres föld és az irtásföld között a határ. A földesurak majorsági földjeiket — amelyek korábban igen gyakran úrbéres vagy irtás földek voltak, vagy a közös legelőből csatolták el — sokszor nem házi kezelésben hasznosították, hanem cenzus fejében jobbágyaiknak adták bérbe. A cenzus nem jelentett feltétlenül pénzbeli bért, hanem esetleg a termés egy részét vagy bizonyos munkaszolgáltatást, robotot, esetleg mind a hármat. Tehát a cenzusos földek után fizetendő bér nagyon hasonlított az úrbéri szolgáltatásokhoz, a kettő közötti különbség el is mosódhatott. Hasonló helyzet adódhatott a jobbágyok által újonnan szántófölddé és rétté alakított területek, az irtások esetében. Az úrbéres telki föld sem volt az idők kezdete óta megművelt terület, így a falu népe sokszor nem értette, hogy egyik földdarabja miért úrbéres telki föld, amely után megszűnt a szolgáltatás, a másik darab meg miért irtás föld, ami után továbbra is adnia kell a szolgáltatásokat, sőt a volt földesúr az irtás során elvégzett munka árának megtérítése esetén azt el is vehette tőle. Érthető, hogy ez a kérdés sok problémát vetett fel 1848-ban. 22
