Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)
III. A jobbágyfelszabadítás kihirdetése Zala megyében, harc a továbbfejlesztésért
A keresztúri apátság ügyvédje április 21-én panasszal fordult Csány Lászlóhoz: Aznap az apátsági templomban a murakeresztúri és kollátszegi parasztok fejszékkel és kapákkal jelentek meg, majd az istentisztelet után a jegyző házához mentek, és kijelentették, hogy a két évvel korábban végrehajtott tagosítás során a volt közös legelőből az uradalomnak jutott részt ismét elfoglalják. Ez be is következett, a parasztok kimentek az urasági rétre, a kerítéseket szétbontották, a falusiak marhacsordáját ráhajtották, és az uradalmi ispánt, aki ezt a rétet a szomszéd fityeháziaknak akarta felébe kiadni, elkergették. Az apátsági ügyvéd még azt is állította, hogy a murakeresztúri- kollátszegi parasztok más urasági birtokot is elfoglalni szándékoznak. Kollátszegen az ügyben megjelenő főszolgabíró előtt azonban a falusiak azt mondták, hogy ők csak a tagosítás-rendezés határozatait nem fogadják el, földjeiket a rendezés előtti állapotnak megfelelően használják, irtásföldet vagy urasági legelőt elfoglalni nem fognak.22 Ugyanakkor a kanizsaiak nyolc helyen leverték a kocsmacégért, bort és húst kezdtek el mérni, ezzel ténylegesen birtokba vették a földesúri tulajdonban maradt királyi kisebb haszonvételeket. Mindkét esetben Csány László katonai karhatalommal állította helyre a rendet.23 Júliusban a balatonmagyaródiak hajtották be az urasági alkalmazottak ellenállását legyőzve szarvasmarháikat az urasági lóherevetésbe, és a feles rétekről az egész termést elhordták. Az előbbi esetben arra hivatkoztak, hogy a lóherés helyén korábban erdő volt, ahol a falu legeltethetett. Az utóbbiban pedig — az uradalmi tiszttartó szerint — egyszerűen csak az erejüket említették. A kiküldött helyettes főszolgabíró tíz nap múlva már arról számolt be, hogy Balatonmagyaródon a rend helyreállt, s a balatonmagyaródiak is azt írták Csány Lászlónak, hogy az urasági földeket már nem használják.24 Az alispán július 20-án jelentette a belügyminiszternek, hogy néhány hónapi nyugalom után ismét mozgalmak keletkeztek. A pákái, csertalakosi, zebeckei, kisszigeti, csömödéri, ortaházi, bánokszentgyörgyi, várföldi, dömeföldi, oltárci és kistolmácsi helységek lakosai megtagadták az irtásföldek után járó tizedet vagy ötödöt. Maga az alispán kísérelte meg, hogy e helységeket rávegye: a learatott gabonájuk megfelelő részét szolgáltassák be az uraságnak, törekvése azonban nem vezetett eredményre. Az alispán számolt azzal, hogy e helységek az erdei szolgálatokat és a hegyvámot is meg fogják tagadni, amikor azok teljesítésére sor kerül. Augusztusban az említett falvak elöljáróit Csány László rendelte maga elé, és utasította őket, hogy az irtásföldeken termett gabona mennyiségét — mivel azt már minden összeírás nélkül hazahordták — a szolgabíró előtt eskü alatt vallják be, és a járandóságot az uradalomnak adják meg. 1849. március 1-jéig azonban ezt csak a bánokszentgyörgyiek és a várföldiek teljesítették, a többiek egyenesen kijelentették az uradalmi tiszteknek, hogy az irtások után nem fizetnek. 1849. május végén még nincs rendezve a kérdés és a szolgabíró felvetette, hogy az uradalmat követelésével nem kellene-e a rendes polgári peres útra utasítani.25 18
