Simonffy Emil: A polgári földtulajdon kialakulása és a birtokmegoszlás Délnyugat-Dunántúlon - Zalai gyűjtemény 55. (Zalaegerszeg, 2002)

IX. Földbirtokmegoszlás a polgári kor végén

földű határokban nem építette ki majorságát. Megfigyelhető, hogy a kisnemesek — tehát a feudális korban is paraszti módon élő nemesek — falvai általában a gyengébb minőségű földdel rendelkező falvak között találhatók. A kisbirtokos nem vette számításba a rentabilitást (a profitot, a földjáradékot), tehát gyengébb minőségű földeket és szántókat művelt.

Vizsgálódásainkat lezárva néhány következtetést megfogalmazhatunk:

a) Zala megye agrárnépességében igen nagy volt a törpebirtokosság aránya, akiknek a „gazdaságát” általában nem tekinthetjük önálló gazdaságnak, csak kiegészítő gazdaságnak, melléküzemnek. Néhány szőlővidéktől eltekintve Zala megyében csak kevés helyen és kismértékben teremtődtek meg az intenzív kertészeti gazdálkodás feltételei. Kiskanizsa — szabad mezővárosi múltja eredményeként — kivételt jelent.

b) Zala megyében a birtokos parasztság zöme is az alsóbb kategóriákban helyezkedett el, Somogybán jobban el volt látva földdel. Elsősorban a kedvezőtlen infrastruktúra miatt Zala megyében nem alakultak ki olyan speciális árutermelő körzetek, mint Somogybán (pl. a Kapós-völgyi szarvasmarha-tenyésztő körzet). A zalai parasztgazdaságra a hagyományos gazdálkodás nyomta rá a bélyegét, speciális termelési ág hiányában kevés parasztgazda rendelkezett annyi földterülettel, hogy azon — a kor kifejezésével élve — „életképes” gazdaságot alakíthasson ki.

c) A feudális korban ez a kisföldű, törpe- és kisbirtokos réteg a közös legelőre és erdőre támaszkodva fokozott állattartással és az erdő egyéb haszonvételeivel — nem lebecsülendők a gyűjtögetés különböző ágai — egészítette ki szántóföldi gazdálkodását. A jobbágyfelszabadítást követően az elkülönítések során a közös területek nagyobb részéről kiszorult, így állattartási lehetősége korlátozódott, de továbbra is az állat jelentette a legfontosabb, vagy egyetlen piacra vihető termékét.

d) A nagybirtok tőkés termelésének fejlődése Somogybán sem jutott előre. A tőkés bérleti rendszer Zalában nem bontakozott ki, éppen a rossz infrastruktúra és a talajviszonyok miatt. Míg 1935-ben az egész ország földterületének 17, Somogy megye területének pedig 16 százaléka volt bérbe adva, addig Zala megye területének csak hat százaléka. Zalában nem találkozunk egy kaposvári MIR14 bérlethez hasonló tőkés nagyüzemmel, itt nem kapcsolódott össze a tőkés mezőgazdaság jelentősebb mezőgazdasági iparral sem. Eddigi vizsgálataink arra mutatnak, hogy az erdők nagyobb méretű tőkés hasznosítására is csak a két világháború között került sor.

e) Az előbbiekből következően a zalai törpebirtokosok és részben a kisbirtokosok munkaerő-feleslegüket csak részben tudták helyben értékesíteni, jelentős számú vándormunkást kibocsátó gócok alakultak ki, másrészt nagy volt a rejtett munkanélküliség is.

102