A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1542-1544 - Zalai gyűjtemény 54. (Zalaegerszeg, 2002)
Bevezetés
BEVEZETÉS A Királyi Magyarországon 154E augusztus 29-én, másfél évtizeddel a mohácsi csatavesztés után Szulejmán török szultán egyetlen kardcsapás vagy ágyúlövés nélkül, csellel elfoglalta Budát. A középkori magyar királyság székhelyének elfoglalása stratégiai jelentőségű volt: a budai vilajet megszervezésével biztosította a dunai hadi utat, és hídfőállást épített ki a Habsburg székváros, Bécs tervezett elfoglalásához. A Nagyboldogasszony templom keresztje helyére került réz félhold pedig a hódítás szakrális jellegét volt hivatva hirdetni. A szultán az ország keleti felét nem tartotta szükségesnek elfoglalni, ezeket a területeket a röviddel előtte meghalt Szapolyai János király családjának és híveinek adományozta. Mindezekkel véglegesen három részre szakadt a Mohács után már széttagolt ország. Ferdinánd Királyi Magyarországára, a középső országrész hódoltsági területeire, valamint a későbbi Erdélyi Fejedelemségre. Ezekkel együtt a szultán foglyul ejtette potenciális ellenfelét, Török Bálint országos főkapitányt, aki soha nem tért vissza a konstantinápolyi Héttoronyból. A Buda elvesztését tragédiaként átélő magyar nemesség a megmaradás egyetlen alternatívájának a három részre szakadt ország újraegyesítését tekintette. Az első lépést Martinuzzi Fráter György váradi püspök, Izabella királyné híve tette meg, azonnal tárgyalásokat kezdeményezett Ferdinánddal. 1541. december 29-én megszületett a gyalui egyezmény, amely szerint Izabella királyné átadta országrészét és a koronázási jelvényeket Ferdinándnak, cserébe visszakapták a Szapolyai birtokokat. Az 1542 tavaszán Besztercebányán tartott országgyűlés is a megegyezés szellemében hozott törvényeket, a hűtlenség miatt elvett birtokok visszaadásáról, majd a nemesek és polgárok megadóztatásáról (1542. évi VI. te.). Nádort nem választottak, de Ferdinánd Révai Ferencet kinevezte nádori helytartónak, aki ezt a tisztséget 1553-ig viselte. Közben lemondott hivataláról Bethlenfalvi Thurzó Elek királyi helytartó, helyére Várdai Pál esztergomi érseket nevezték ki (1549-ig viselte hivatalát). Ferdinánd körül csoportosultak az akkori legtehetségesebb főúri-főpapi politikusok, a Brüsszelből visszatért Oláh Miklós zágrábi püspök, a horvát bánná kinevezett Zrínyi Miklós, és a magyar politika két évtizedig meghatározó alakja, Nádasdy Tamás tárnokmester, aki már hosszú évek óta Ferdi7