A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1542-1544 - Zalai gyűjtemény 54. (Zalaegerszeg, 2002)

Bevezetés

háttérbe szorult, sem lehetőség, sem szükség nem volt arra, hogy a megye állandó hiteleshelyi oklevélkiadó tevékenységet végezzen, ahogy ez a középkori Zalában működött.19 Természetesen példák vannak arra, hogy a megye és tisztségviselői bocsátottak ki hiteleshelyi tevékenységet igénylő oklevelet. Pl. 1542. július 9-én Zala megye és az alispánok a Csabrendeken megtartott szántói és tapolcai járási sedríán tanúsítják, hogy Török Bálint egykoron Tóti Lengyel Gáspárt és családját foglyul ejtette, Szigliget várát pedig elfoglalta.20 Ez ügyben a hiteleshelyen is született oklevél (267. sz.).

Ezekből az évekből - jelenleg - nincs rá bizonyíték, de későbbi (1550-es, -60- as évek) adatokból feltételezhető, hogy a megyei közgyűlések és sedriák jegyzőkönyveinek vezetéséhez is a hiteleshelyi nótáriusok szolgálatait vették igénybe.

Ebben az időszakban kezdett megváltozni a hiteleshelyek területi hatásköre is. A török terjeszkedés miatt a déli megyékben bizonytalanná vált a hiteleshelyi tevékenység.21 A zalavári anyagban sűrűsödnek az olyan oklevelek, amelyek Somogy megyei ügyekben születtek. A török által még nem fenyegetett zalavári és kapornaki bencés rendi konventek és hiteleshelyeik szerepe a következő évtizedekben felértékelődött. A megnövekedett területi hatáskörrel együtt járó munka sűrűsödése egyre nagyobb problémákat okozott a hiteleshely személyzetében, különösen, ahol kevés alkalmas szerzetes volt.22 A feldolgozott 1542-1544 közötti évekből a kapornaki konvent levéltárából maradt fenn több oklevél, ezekből ismerjük Jakab, Mihály, Fülöp, Balázs és Ferenc szerzetesek (frater sacerdos conventralis) nevét, akik a külső hiteleshelyi eljárásoknál közreműködtek. A zalavári konventtől kevesebb oklevél maradt fenn, ugyanezen évekből, ezekből Péter és Benedek szerzetesek nevét ismerjük. Egyébként a külső hiteleshelyi munka, a mandátumokra történt kiküldetés az előzőekhez képest nem változott. Az idéző mandátumokat általában a kiküldött szerzetes egyedül mutatta be (exhibuit) a címzettnek, a birtokbaiktatási eljárásoknál pedig hites tanúbizonyságként (testimonium fide dignum) működött közre a királyi vagy nádori ember (homo regius sive palatinalis) mellett.

19 C. Tóth Norbert: Adatok a megyék és a hiteleshelyek közötti viszonyra a 14. és 15. században. Századok 136. 2002. 351-364. p.

20 Bessenyei 1994. 208. p. Okmánytár 286. p.

21 Papp László: A hiteleshelyek története és működése az újkorban. Bp., 1936. 6- 17. p.

22 Kőfalvi Tamás: A hiteleshelyi oklevelek egyháztörténeti tanulságai. Egyháztörténeti Szemle 1/1. (2000.) 49-64. p.

13