Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)

Paraszti vallomások - Tapolcai járás

krajcárt, egy kappant, egycsibét, s hat tojást praestalni szoktak, és ezen szokás practicaltotott Talliánné aszonyom bírásától fogva. IV. Valamint in opere classificationis terrenorum föl vagyon téve, ezen helységbé­liek marháinak pascuatioja elegendő vagyon. A szőlőhegyek alkalmatos magok határában. Tűzre való fából nem szűkölködnek, vagyon az határjokban in com­moditate colonorum két malom. Az közeire lévő Veszprém várossában jó dis- tractioja minden eladandó jószágoknak. Rétekből, s kaszálókból nagy szükséget látnak, az mint is, hogy más földesuraknak távullévő pusztáira excurralni, s úgy ha valami marhát tartani akarnak, ez téli szükségei nagy költséggel, fárotsággal megszerezni kéntelenéttetnek. V. Mivel ezen földesuras ágoknak jobbágyi reguláivá nincsenek, azok között sem- minémű aequalitas nincsen, hanem ki három, ki négy, ki hat, s ki több, vagy ke- vessebb posonyi mérőt vethet el. Az rétekbűl is, mint ezelőtt lévő punctumra feleltek, ámbár nagyon szűkölködnek, mindazáltal semmi bonificatiojok vagy reflexio erántok nincsen. VI. Valamint, hogy ezen Talliánné aszonyom jobbágyinak semmi urbáriuma, vagy contractussa, úgyszintén a robotnak praestaüojában semmi maga regulája vagy száma mindeddig nem volt, hanem ki többet, ki kevessebbet, az mint az üdő magával hozta, robotolt, mind vonyós marhájával, mind gyalog. VII. Kilencedet az mezzei termésbűi magok földesuraiknak sohasem attak, hanem csupáncsak tizedet az borból. Mindazonáltal fölsőörsi prépost uramnak járon- dó tizeden kívül Talliánné aszonyomnak némellyek egész, némellyek fél kilen­cedet, némellyek pedig hegyvámot adtak. Az egész fölsőörsi promontoriumról adózásképpen mit szoktak adni az jobbágyok, az harmadik punctomban föl va­gyon téve. VIII. Semmi puszta hely ezen helységben nem találtotik. IX. Akik házhelyeket s azokhoz appertinentiákat bírnak, örökösöknek tartyák ma­gokat, az egy Bencsik Pálon kívül. 1767. november 23. Tálos Gergői X Felsőörsi préposcság jobbágyi: Tákossa Gergell X Ányos ór jobbágyi: Márkus Péter X Bencsik Mihál X Rósa Paál X Tarsol Mihál X Előttem: Grindl Ferenc ülnök s. k., Hompasz József esküdt s. k. és Domokos Sámuel esküdt s. k. 336

Next

/
Thumbnails
Contents