Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)
Paraszti vallomások - Kapornaki járás
VII. Ekkoráig tizedet adtunk őszi, tavaszi termett gabonáinktól, ennek utána ha már úgy lévén rendölése őfölségének, kilencedet in natura kiadjuk. VIII. Puszta házhely egy sincs, sőt naponként szaporodik. IX. Rész szerént szabadmenetelűek, rész szerént pedig örökösöknek tartanak az ura- ságok bennünket. Többnyire az uraságok gazdasága mezzei és szőlő munkábúl álló. Év nélkül Császár György X Horváth János X Kováts János X Tsontos István X Németh István X Előttem: Markovics István alszolgabíró s. k. és Sághi Imre esküdt s. k. 35. HETÉS I. Ezen helységnek seminémő urbáriuma nem volt, s nincs is. II. Mindenike, amint megegyezhetet árendában a közönséges hetési compossioná- tus urakkal esztendőnként úgy füzed árendáját. III. Arendájokon kívül a campardonátusságnak legkevessebbet sem praestálnak. IV. Ezen helységnek páscuumbúl és fájészásbúl legnagyobb fogyatkozása vagyon, mivel a határnak szárazságo miát nem csak magok, de földesuraik is, vagy mél- tóságos szomszéd báró Sennyei úr őnagycságo pölöskei határán, vagy tekintetes Horváth uraság szenttamási pusztáján köl legeltetni marhájokat, s onnénd a fát is pénzen venni, adván minden különös marhátúi egynapi kaszást vagy kapást. V. Ezen helységnek sem járó, sem régi fölgye vagy réttye éppen nincsen. VI. Töbnyire mesteremberek lévén sohasem robotoltak, azért az oda- és viszame- netelhez kérdés sem is férhet. VII. Mivel semminémő szántófölgyök sem lévén, azért nincs is, nem is volt kilencedet avagy tizedet amibűi adnának. VIII. Ezen helységben egy puszta házhely sincsen, máskép sem igen régen épült. IX. Közönségessen szabadmenetelűek. 1769. március 5. Pintér Ádám bíró X Ferincz György öreg eskütt X Bedő Ferencz esküit X Előttem: Csákányi János főszolgabíró s. k. és Nemkovics László esküdt s. k. Domso Miklós esküttek X Nagy Miklós X Vörös János X Vagyi György X Máttyás Istók X Nagy György X Máté Ferkó X Vötzhendi György X 107