Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában - Zalai gyűjtemény 51. (Zalaegerszeg, 2001)
Paraszti vallomások - Kapornaki járás
3. Közel lévén két óra járóföldnyire hozzánk szentgróthi mezzőváros, hová jó- száginkat bévivén könnyen eladhattyuk. 4. Ámbár ugyan határunk szoros, de mégis már három esztendőktűl fogva marháinkat ki nem bélleltük, hanem magunk határában legeltettük, s legeltettyük. 5. Itatóhelyünk is alkalmatos vagyon határunkban. 6. Épületre és tűzre való fa még eddig az uraság engedelmébűl elegendő volt. 7. Szőllőhegy határunkba vagyon, mellyen alkalmas ellkelendő bor terem. 8. Midőn makk terem, az uraság engedelmébűl sörtvéseinknek a makkoltatás meg- engettetik a megnevezett árendában. 9. Papi tizedet semmi jószágunkból sem adunk. 10. Közönséges helységünknek vagyon fél hold szántóföldgye és egy kaszásra való réttye, mellyen sarját is kaszálhatunk. 11. Malom helységünkben közel vagyon, egyéberánt pedig istvándi szomszéd határban igen jó vagyon a Szala vizén, az hol jószáginkat könnyen megőrölhettyük. Fogyatkogási pedig egek: 1. Hogy némelly részeit szántó földeinknek, mivel dombosok, esses időben a víz ell szokta hordani. 2. Réttyeinknek pedig némelly részit hasonló esses időben határunkban általfoló víz meg szokta önteni. V. Akit egészhelyes gazdának tartottunk, kilenc hold szántóföldjek és hét kaszásra való réttyek volt, s egy-egy hold szántóföldben három posonyi mérőt vetettünk. De, hogy Festetics uraság birtoka alul kiestünk, azon helyföldeinknek nagyobb része tőlünk elesett, mellyeket kemendiek bírják, most pedig egészhelyes gazda helységünkben nincsen, hanem félhelessek vagyunk némellyek, kiknek hét hold szántó járt földünk és egy-egy holdban két posonyi mérőt vethetünk, és hét kaszásra való helyrétenk vagyon, mellyeken mindenkor sarjút is kaszálhatunk. Határunkban pedig leggtermékennyebb földek Körtvélesiek, Tormási dűllőiek, Ker- tekallai, mivel ezek rónán feküsznek, közel vannak és könnyen trágyázhattyuk. Úton föllül, Bezerédi, Berek dűllői, mindiogy dombossabbak és távulyabb esnek, savánnyabbak. Hegyalai és Gincsári, minthogy partossabb s távulabb voltok miatt nem trágyázhattyuk, s néha a víz is meghordja és ellmossa, legalábbvalók. Mindazonáltal ezen dűllőkben földjeink ki lévén szabva, azokban állondossan bírjuk és esztendőnként nem változtatnak, réttyeinkben pedig általlában sarjút is kaszálhatunk. VI. Egészhelyes, valamint az harmadik punctumra feleltünk, száma nélkül való mar- hás és gyalog robotolást tettük, de szántás idejében kinek négy marhája volt néggyel, kinek kettő öszvefogva szántottunk, és amidőn robotra mentünk és viszajöttünk, járásunk-kelésünk napi számunkban nem számiáltatott. Az urbárium idejétől fogva pedig árendások lévén nem robotoltunk. 105