Zala megye archontológiája 1138-2000 - Zalai Gyűjtemény 50. (Zalaegerszeg, 2000)

Zala megye közigazgatása a kezdetektől 1541-ig

beosztott (=szolga) bíróként ítélkeztek.

19 A legújabb kutatások szerint a szolgabírák a nemesi vármegye korai szakaszában még nem oly mértékben voltak a megyei köznemesség érdekeinek a képviselői, mint a XVI. századtól, de az biztosnak látszik, hogy a nemesi megye kulcsfigurái voltak.

20 A szolgabírákat a megye közönsége választotta egy-egy évre. A tisztség hamarosan terhes kötelezettséggé vált, ezért elvállalására törvénnyel kellett kötelezni a megye nemeseit (1435. évi 2. tc. és az 1486. évi 9. tc). Zalában a XIV. és a XV. században sokszor találkoztunk ugyanazon nevekkel a szolgabírák között, illetve kialakult azoknak a köznemes családoknak a köre, amelyek a későbbi évszázadokban is a megye hivatalvállaló famíliáit adták. Számuk a járások számától függött, így Zalában általában 3-4 szolgabíró volt egyszerre hivatalban. Illetékességük elsősorban saját járásukra terjedt ki, a közgyűléseken és a sedriákon azonban az egész megye ügyeiben is felléptek. Elsősorban az igazságszolgáltatásban volt szerepük, résztvettek a törvényszéken, de önállóan csak perenkívüli eljárásban ítélkezhettek (birtokbaiktatás, határjárás stb.). Közigazgatási feladataik közül a legfontosabb az adószedésben való részvételük volt. A XV. századtól, hivatalos ügyeik elszaporodása miatt helyettesítésükre alszolgabírákat (viceiudlium) választottak. Jövedelmük a bírságok őket megillető részéből, az oklevél kiállítások díjából és az adóbehajtásnál való közreműködésből kapott díjazásból állt össze.

21 A nemesi vármegye kialakulásával esett egybe az írásbeliség elterjedése. Károly Róbert rendelte el, hogy a megyék a közgyűlésekről és az elintézett ügyekről jegyzéket vezessenek (regestrum). A főispánnak és az alispánnak már a XIII. században lehetett jegyzője, a megyei jegvző (nótárius) tisztségéről pedig a XIV. század elejéről már Zalából is vannak adataink. A középkorban a jegyző nem tartozott a választott tisztviselők közé, valószínűleg az alispán fogadta fel.

22 Mivel hozzáértő, jogban jártas, litteratus műveltségű nótáriust nehezen lehetett találni,

23 ezért feltételezhetően a megyében működő hiteleshelyek jegyzőinek szolgálatait vették igénybe. Az első Zalából ismert jegyző, aki 1312-ben Kőszegi Miklós tárnokmester, zalai ispán megbízásából megyei feladatokat látott el, biztosan a zalavári hiteleshely jegyzője volt: magister Stephanus nótárius noster. Az oklevélben vele együtt említik a bűtokfelosztási eljárásnál résztvevő másik 19 Zsoldos Attila: A szolgabírói tisztségnév kialakulásának kérdéséhez. In: Levéltári Szemle 1988. 4. sz. 12-19. p. (A régebbi irodalommal.) 20 Szakály Ferenc: Tolna vármegye középkori szolgabírál. In: Történelmi Szemle 1999. 3-4. sz. 411-424. p. 21 Holub 1929. 150-155. p.; Ember 1946. 41. p. 22 Holub 1929. 156-158. p.; Ember 1946. 41-42. p.; Föglein Antal: A vármegyei nótárius. In: Levéltári Közlemények 1936. 149-225. p. 23 Bilkei Irén: Adatok a középkori és kora-újkori egyetemjárás és litteraUis-műveltség történetéhez Zalában. In: Művelődéstörténeti tanulmányok 1990. (Zalai Gyűjtemény 31.) Zalaegerszeg, 1990. 29-48. p.