„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)
Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - III. A Contributionale commissariaticum (adóügyi munkálat)
A 49. §-ra. Az életes házokba (magazinumokba)226 egyszerre a termesztmények- ből egy hónapi járandóságnál több, a transennákra is azonban ügyelve, ne vitettessék, mert a 3 hónapi, vagy fél esztendői járandóságnak befogadhatására sokkal nagyobb, és így költségesebb épületek kellenek, a több mennyiség hamar megromolhatik, ha valamely tűzi veszedelem érné az életes házat, az adózó nép, mely azt ismét helyrepótolni köteles volna, felette nagy kárt szenvedne; a magazinumot sokkal nehezebb volna inventálni,227 és sokszor a katonaság is változván, egyik helyre több mehet által, mint szokás szerént eddig volt, amikor a másik helyen ismét egyszerre a szám ke- vesedik, azon esetre egyik magazinumból a másikba kellene ezen élelembéli szereket általvinnie; a sokszori fel- és lerakodás által csak pazarlás történik, mely mindég az adózónak kára, azért mindezen tekéntetekből és okokból soha egyszerre egy hónapi járandóságnál több az életes házakba vitetni ne rendeltessék. Ha egyszer meg lesz állapítva az, hogy állandóul és bizonyosan mennyi katonaság fog Magyarországban békesség idejében szálláson maradni, ezen katonaságnak száma az illető törvényhatóságokra úgy vettessék ki, hogy amelyeken által nagyobb transennalis228 utak, és így több állapodások vágynak az általmenő katonaságra nézve, ott, és azon megyékben kevesebb katonaság rendeltessék állandó szállásra, mert az ilyes felesebb transennák, habár a nékiek kiszolgálandó termesztmények, forspon- tok és más szerek az aerarium által piaci áron megtérítendők, sőt az országos kiküldöttségnek javallata szerént az éjjeli fekvésért fejenként az 1 krajcár is az aerarium által megfizetendő lenne, (és hogy legyen is, iparkodni kell) mégis mindenesetre az adózó népnek terheltetésével vannak öszvekapcsolva, hogy tehát a helytartótanács a katonaság elhelyheztetése alkalmával ezen tekéntetre méltó figyelmét kiterjessze, szükséges. De regulamento militari229 Minekutána a regulamentum230 által határoztathatik csak meg azon járandóság, melyet a katonaság magának megkívánhat, s mely más részről az adózók által nékie kiszolgáltatni fog, ez pedig az országos kiküldöttség által a jövő országgyűlésére hagyatott fel olyformán, hogy egyrészről a katonai, másrészről a polgári status231 között történendő kölcsönös megegyezés által állapíttassék az meg, azért itt ezen utóbbi megállapodásnak egyes részről előre kiereszkedni, minekelőtte az tökéletességre men226 Élelmiszer-raktárakba. 227 Lel tárazni. 228 Katonai átvonulások céljára szolgáló. 229 A katonatartási rendszabásról. 230 Rendszabás, szabályzat. 231 Polgári rend, civil társadalom. 90