„Javítva változtatni”. Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai - Zalai gyűjtemény 49. (Zalaegerszeg, 2000)
Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei - IV. A törvénykezési tárgy (jogügyi munkálat)
inak történetei, hogy királyaink határt nem ismérő ájtatos bőkezűsége az ország szép és nagy részét az egyházi rendnek birtokába adta. Olvassuk meg bár a püspökségeket, káptalanokat, apátságokat és szerzeteket alapító királyi adománylevelek tartalmát, te- kéntsünk a levelestárokba, vizsgáljuk meg a magános személyek nevében készült eladó vagy ajándékozó irományokat, bámulva fogjuk tapasztalni, hogy a most is valóban igen gazdag magyar egyházi rend sokkal, éspedig igen sokkal kevesebb javaknak ura, mint ami ezen levelek szerint néki adatott, vagy hajdan birtokában volt. Hazánk távolabb vidékeit nem is említve, csak körünkben is a zalavári, szentgotthárdi, tihanyi, szentmártonyi apátságoknak, a veszprémi és zágrábi püspökségeknek s káptalanoknak a hajdan koronát őrző fehérvári custosnak290 adományleveleikben sok olyan faluk, puszták, vámok, halászatok és tizedek számláltatnak elő, melyek most világi nemzetségek kezein vágynak, kik bírt jussaik tiszta forrását bébizonyítani talán képesek nem volnának, hanem ezen vagyonaik bátorságát az időmúlási törvényben gyökerezik, mert már századok múltak el, miolta ők és őseik a kérdéses javaknak kétségtelen tulajdonosai. A hazát pusztító vad ellenség dúlásai, a nemzet kebelét marcangoló belső háborúk zavarodásai sok birtokost kifosztottak ősi vagyonából; ezen nemzeti létünket végveszéllyel fenyegető szomorú idő szakaszban sok igaztalanság történt, sok hatalmas csak játszva sértette törvényeinket, mert erőszakoskodása a pártokra szakadott hazában büntedenül maradott; sok egyházi javak kerültek ekkor erőszakos elfoglalás által világi nemzetségek kezére, de másrészről bizonyosan voltak olyan egyházi személyek is, kik személyes ellenségeiket ősi javaikból kiverték, vagy harcba költözött ártatlan, de más vallást követő szomszédjaiknak védetlenül hagyott vagyonát elfoglalván, az egyházi javakhoz csatolták. Voltak esetek, melyekben az egyházi javakat, vagy a főpap személyét vitéz fegyverével oltalmazó nemest magok a főpapok ajándékozták meg egyházi javaikból, és vágynak nemzetségek, melyek ilyen javakból gyarapodván, már most ők is serény előmozdítói a nemzeti közboldogságnak; pedig minthogy az egyházi személy egyházi javakat el nem ajándékozhatott, ezen nemzetségek is nem igazságtalanul ugyan, de törvénytelenül nyerték javaikat, noha talán vérrel érdemiették meg azokat. Mindezen bizonytalan jussoknak habozó alapját csak az időmúlási törvény erősítette meg, fátyolt vont ez az elmúlt idők zavaros történeteire, melyeket ismét felelevenítve feszegetni valóban annyi volna, mint a legzavar- tabb tartalmú perek véghetetlen sorának bő forrását kinyitani, elpusztítani a sok virágzó nemzetséget, őseinek erőszakos tetteiért büntetni sok ártadant, egyszóval kockára vetni nemzed boldogságunkat, mely az egyházi és világi rend javai között fent lévő igaz arány megtartását, s ezen két rend között szükséges egyetértő békességnek meg nem zavarását, kivált századunkban szorosan parancsolja. Ügy kell tehát a javal290 Örkanonoknak, kincstartónak. 122
