Dokumentumok Zala megye történetéből 1947-1956 - Zalai gyűjtemény 48. (Zalaegerszeg, 1999)
Dokumentumok Zala megye történetéből
az államosítás melletti aláírások gyűjtése. Sokan mind a két ívet aláírták azért, hogy ki ne hirdessék őket a templomban. Jelenti, hogy Egeraracsán állami iskolába beépített oltár és rendszeres róm. kát. Istentisztelet van. A falu mégis az iskolák államosítása ellen van hangolva a papok által. Katona József felsőrajki körjegyző jelenti, hogy mindhárom községében a tanítók kérik az államosítást. A plébános nem sokat törődik a községekben a kérdéssel, így a hangulat jó. Megyeri Mihály hahóti jegyző jelenti, hogy a F. K. P. egységesen megtagadta az aláírást, Nagyradán Szabó János közellátási kisegítő az államosítás ellen foglalt állást. Zalaigrice községben a járási főjegyző gyűlést tartott az iskolák államosítása ügyében. Itt Tasler Lajos barankovics-párti képviselő kijelentette, hogy ő már látta a törvénytervezetet, amely szerint az általános iskolák 1-IV. osztályaiban nem [lesz] vallástanítás, azután az V-VIII. osztályokban azok tanulnak hittant, akik akarnak. A vallástanításra azt mondta: „hála Istennek még lehet vallást tanítani”. A F. K. P. és N. P. P. határozottan ellene volt az államosításnak. Szentpéterúron Zöldpáli Jánosné parasztasszony aggódva közölte a községi jegyzővel, hogy azt beszélik, hogy összeszedik a gyerekeket és Oroszországba viszik. Küllis János közgyám az aláírásra való felhívásra kijelentette, hogy szívesen aláírná, de a plébános, Novák István az egyházi képviselőtestület tagjaival esküt tétetett, hogy nem írják alá. Annak is híre van a faluban, hogy az állami iskolában majd azt tanítják, hogy a majomtól származunk és így a gyermekek nem fogják elfogadni az apjukat. Megfigyelendő Hegedűs Kálmán B. listázott jegyző tevékenysége. Pölöskén a tanítóság passzívan viselkedik a kérdésben, 31-én gyűlés volt az államosítás ellen. A pacsai egyházközségi gyűlésen 80 egyházközségi tagból csak 45 volt hajlandó az iskolák államosítása ellen aláírni, Misefán Farkas István cséplőgéptulajdonos kijelentette: nem helyesli az állami iskolát, mert kiveszik a vallást a kezünkből és barmok leszünk. Zalaapátin Gyarmati Gyula, a Polgári Demokrata Párt tagja agitál az államosítás ellen. Dr. Kobl Szeverin bencés pap hordoztatott ívet az államosítás ellen, amit 400-an írtak alá. Bánhegyi Margit irodatiszt élesen állást foglalt az államosítás ellen. Általában a járás minden körjegyzőségében a képviselőtestületek és a Nemzeti Bizottságok az iskolák államosítása mellett foglaltak állást. Az államosítás elleni akciók főképpen a „katolikus szülők vallásos szövetsége” keretében folynak. Intézkedtem Szabó János közellátási kisegítő és Bánhegyi Margit állásából való elbocsátása iránt. A rendőrség figyelmét felhívtam különösen Tasler Lajos barankovicspárti képviselő kijelentéseinek a számonkérésére. 4./ Keszthelyi járási értekezlet. Az értekezleten megjelent Gerencsér György M. D. P. országgyűlési képviselő, Zahár Lajos M. D. P. járási titkár és Marton százados járási rendőrkapitány is. Bartos József közs. jegyző jelenti, hogy Keszthelyen az államosítás mellett 4500 aláírást szereztek. Három feltűnő eseményt kell jelentenie az iskolák államosításával kapcsolatban. Az egyik a premontrei gimnáziumban ösz- szehívott szülői értekezlet, amelyek a katolikus szülők vallásos szövetsége tagjaival határozatot hozattak az államosítás ellen. A másik a sümegi búcsúról hazatérők be65