Dokumentumok Zala megye történetéből 1947-1956 - Zalai gyűjtemény 48. (Zalaegerszeg, 1999)

Dokumentumok Zala megye történetéből

azt, amit Nagy Imre mondott, hisz Rákosi önkritikájában maga is elismerte, hogy a nehéziparról egyenlőre le kell térni, most mégis visszatérnek rá. Erőltetett dolog és ha nem volna terror, akkor más lenne a helyzet. Minden különben a külpolitikai helyzettől és annak alakulásától függ. A gutorföldi államigazdaságban f. hó 12-én a délutáni órákban tárgyalták meg a KV. határozatát. A határozat megtárgyalása után az áll. gazd. párttitkára több mun­kással a gutorföldei italboltba tértek be, ahol Süket Dániel 26 éves, vagyontalan, pártból kizárt, és az áll. gazd-ból fegyelmileg elbocsájtott személy, Náprádfa-újmajo- ri lakos belekötött Csuka László ámg. párttitkárába és az ottlévő 30-40 fő előtt a következőket kiabálta: „Piszkos kommunista, már az állami gazdaság területére sem engedtek be, ilyen piszkos pártszervezet úgysincs máshol már, csak az államigazda­ságban. Maga a párttitkár kupec. - Továbbiakban így folytatta, piszkos kommunisták összeültetek, hogy államigazdaságokat és termelőszövetkezeteket szervezzetek, így akarjátok a parasztságot a tsz-be kényszeríteni, majd lesz gondom erre a piszkos párttitkárra.” Süket Dánielt az italbolt vezetője és az ottlévő párttagok az italboltból eltávolították. Az ügyben a pártbizottsággal és az ügyészséggel a kapcsolatot felvesz- szük és az eljárást ellene megindítsuk. Zalaszentbalázs község lakosságának 60 %-ának rossz a hangulata, mivel Gellért József 43 éves, zalaszentbalázsi plébános a templomban a szószékről felhívta a hívők figyelmét arra, hogy a számára ültessenek kotlóstyúkokat és a csirkéket akkor vigyék a lakására, ha majd azok nagyok lesznek. Azok a hívők, akik kis csirkét akarnak vinni, azok kotlóval együtt vigyék a kis csirkéket.4 Zalaegerszeg, 1955. március 15. Banka Pál s. k. r. őrgy. főoszt. vez. h. ZML MDP Zala M. Biz. ir. 1, fcs. 82. ő. e. — Pecséttel hitelesített gépelt tisztázat. 1 Lásd 125. dók. 1. és 2. jegyzetét! 2 A KV ebben a határozatában Ítélte el a Nagy Imre nevéhez kapcsolódó „új szakasz” politikáját. Lásd: A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 331-343. p. 3 Nagy Imre március 1-jei dátummal küldte el a KV ülésén felolvasandó felszólalását, amelyben bejelentette lemon­dását a miniszterelnökségről. Lásd: A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 331. p. Nagy Imrét hivatalosan 1955. április 18-án váltották le a kormányfői posztról. 4 A szövegben előforduló rendkívül sok gépelési hibát kijavítottuk. 397

Next

/
Thumbnails
Contents