Dokumentumok Zala megye történetéből 1947-1956 - Zalai gyűjtemény 48. (Zalaegerszeg, 1999)
Dokumentumok Zala megye történetéből
Azoknál a csapatoknál, ahol mód volt rá munkás és paraszt ifjúsági vezetőket állítottunk be rajvezetői minőségben. Ez természetesen csak a nagyobb helységekben, főleg városokon valósult meg, ahol az EPOSZ, SZÍT, Diákszövetség legjobbjait úttörőmunkára sikerült beállítani. Az így foglalkoztatott ifik száma: 128, de mivel még nincs végleges nyilvántartásunk, valószínűleg több. Nehézség mutatkozik itt abban, hogy a MINSZ3 nem szívesen adja ki a jó kádereket, pl. Zalaegerszeg. Az őszi munkát nagyban elősegítette a nyári táborok, a VIT4 munka sikeres lebonyolítása. Táborainkban két helyen, négy turnusban 582 pajtást nyaraltattunk. A VIT-re sajnos központi intézkedés miatt nem vihettünk fel úttörőket. A VIT-re való készülés azonban még így is nyári programunk alapja volt. 320 csapatunk közül 214- ben sikerült nyáron is életet teremteni, ami a dekorációs kultúrmunkában nyilvánult meg. Csapataink 422 ajándékot készítettek és küldtek külföldi vendégeinknek. A VIT munka lendülete segítségünkre volt a tanévnyitás után is. Minden csapat szeptember 20-ig megválasztotta vezetőségét, amelyben a lehetőséghez mérten mindenütt kidomborítottuk a munkásosztály fiainak vezető szerepét, ahol erre nem volt mód, ott a szegényparasztság gyermekeiből alakítottuk meg a vezetőséget. Új munkamódszer a rajoknak mint a második szervezeti egységnek kialakítása. Ez természetesen csak a nagyobblétszámú csapatoknál lehetséges, a többinél továbbra is az őrsi munka folyik. Irányt vettünk a szakkörök szervezésére is, ezek azonban csak központi utasításra és megállapított keretben szervezhetők. Hozzávetőleges adatok szerint megyénkben 46 szakkör működik. Ezek javarészt műhelymunka, repülőmodellezés és irodalmi jellegűek. Kiemelkedő a zalaegerszegi modellező kör, amelyet azonban meg kell tisztítanunk a nem odavaló kispolgári elemektől és egy átfogó, MINSZ-hez tartozó csoporttá kell szervezni. Munkánk gerince ebben a tanévben is a jótanulás. A jótanulást kiterjesztjük a rend és a fegyelem kérdésére. Orsi, raj, csapat, jótanulási és rendfelelősi funkciókat szerveztünk minden csapatban. Az elmúlt tanévben pajtásaink 96 %-ról 142 %-ra emelték fel tanulmányi színvonalukat. Az első kiértékelés november 15-én fog megtörténni. Addig az őrsi gyűléseken minden héten kiértékelik a tanulási és a rendhez való viszonyulás kérdését. A jótanulás érdekében tanulópárokat szerveztünk. Itt szintén az az elv érvényesül, hogy a jótanulás elsősorban a munkás- és parasztgyermekek kötelessége, tehát ezeket kell ebben segíteni, számukra kell a tanulóköröket megszervezni, a tanulópárokat nekik kedvezően kell beosztani. Célunk lesz ebben az évben a Szovjet-Unió, a Párt, bölcs vezetőink, hősi példaképeink életének megismertetése, megszerettetése. Sportmunka terén tovább folytatjuk az MHK.5 próbáztatásokat. Csapataink nagyrésze benevezett az alapfokú labdarúgó és röplabda bajnokságba, ezenkívül az Ifjú gárda emlékversenyek is lassan a befejezéshez közelednek. Munkánk hiányosságát csapatvezetőink ideológiai képzetlenségében kell elsősorban keresnünk. Ennek kiküszöbölésére november elején minden járásban 4 napos rövid csapatvezetői tanfolyamokat szervezünk. 107