Zalai gyűjtemény 1974-1998 - Zalai gyűjtemény 45. (Zalaegerszeg, 1999)

Németh József: Zalai Gyűjtemény előzményei, létrejötte

Németh József A Zalai Gyűjtemény előzményei, létrejötte I. Zala megyében viszonylag későn kerülhetett sor történeti témájú tanulmányokat közzétevő periodika létrehozására. Hazánk e táján még ma sincs az ilyen jellegű rendszeres kiadványozás hagyományos szellemi bázisául szolgálható humán jellegű felsőoktatási intézmény, s közgyűjteményei is hosszú időn keresztül kedvezőtlen feltételek között dolgozhattak. Keszthelyen ugyan már a század fordulóján megala­kult a Balatoni Múzeum, de öt évtizeden keresztül javarészt csak kis létszámú tudo­mányos műhelyként volt kénytelen az egyre növekvő elvárásoknak megfelelni. In­tenzívebb fejlesztése idején pedig egy emberöltőnyi ideig Veszprém megyéhez tarto­zott. A megye nagy múltú levéltára és a főhivatású kutatót csak 1950 óta foglalkoz­tató nagykanizsai és zalaegerszegi múzeumok a hatvanas évekig egyszemélyes kuta­tóhelyként működtek. Mégis, a mai Zalai Gyűjtemény elődjének is tekinthető kísér­letezés már korán, épp egy évszázaddal a Gyűjtemény előtt megszületett. Bátorfi Lajos, a Nagykanizsa szellemi és társadalmi életében kiemelkedő szerepet betöltött, sokoldalú és termékeny író, újságíró, szerkesztő 1876-1878 között adta ki havonta megjelenő füzetsorozatát, Adatok Zalamegye történetéhez címmel. A mai kutató - ha egyáltalán megtalálja e füzeteket - már jobbára öt kisalakú kötet for­májában veheti le azokat a polcról. Pedig a Zala megyei hírlapok és folyóiratok bibli­ográfiája 1861-1973 című munka első tétele - az abc. rendje alapján - „Adatok Zalamegye történetéhez Történeti folyóirat Nagykanizsa 1876-1878. megj. havon­ként egyszer” meghatározással épp e munkát tünteti fel. A látszólagos ellentmondás kulcsa, hogy a kor szokásának megfelelően a 60-60 oldalas füzetes kiadványt a ké­sőbbi egybekötés szándékával, folyamatosan növekvő oldalszámozással adta ki Bátorfi. Minden füzet élén egy-egy rövid életrajz állt, mindegyik biográfia hőse valamilyen módon kötődött a megyéhez: Gál Imre, Spissich János, Pálóczi Horváth Ádám, Egervári Ignác, Csány László, Deák Ferenc, Horváth János püspök, Török János, Novák Krizosztom, Péteri Takács József, Kiss Pál, Csertán Sándor, Ramasetter Vince és mások. Az egyes füzetek, így az egész sorozat tartalma is rendkívül vegyes: történelmi kapcsolata szépirodalmi munkák, népdalok, oklevelek, régi missilisek, údeírások, feltűnően sok helynév-magyarázat. A közölt szövegek csak egy része eredeti, legalább felük-harmaduk korábbi közlések átvétele. így a szerzők közt talál­juk Bethlen Miklóst, Baróti Szabó Dávidot, Spissich Jánost, Pálóczi Horváth Adá- mot, Greguss Ágostot, Thaly Kálmánt, Edvi Illés Pált, Bitnitz Lajost, Rómer Flórist. A kortárs zalai szerzők közt gyakrabban szerepel Tuboly Viktor, a Nagykanizsán élő ügyvéd, Kővári Béla, az ekkor még ugyancsak kanizsai, később szombathelyi szer­kesztő, Dervarits Kálmán, alsólendvai hivatalnok, szorgalmas helytörténész, író, 7

Next

/
Thumbnails
Contents