Zalai gyűjtemény 1974-1998 - Zalai gyűjtemény 45. (Zalaegerszeg, 1999)
Benda Gyula: Egy történetírói műhely kialakulása. A Zalai Gyűjtemény 25 esztendeje
Varga János kismonográfiája Deák Ferencről egyrészt beleillik a helyi emlékezet szolgálatába, másrészt itt is az eldugottabb, megyei publikációs lehetőség megoldást jelenthetett az akadémiai központ által kevésbé szeretett téma vagy szerző megjelentetéséhez. (Egyben Degré Alajos sorozatszerkesztő kapcsolatait is mutatja.) Béli József és Kotnyek István monográfiái már a megyei határok között vizsgálnak történeti jelenségeket. Béli József az 1945-ös földosztás zalai történetét és eredményeit mutatja be igen gazdag forrásanyagon. A megye, mint keret itt egyrészt indokolt a földosztás lebonyolítása miatt, másrészt lehetőséget teremt a regionális vizsgálathoz. Kornyék István munkája esetében kiemelendő a témaválasztás, az oktatás fontossága. A munka elsősorban adatokat tár fel, s képeket mutat be a tanítók életéből. A mai történetkutatásban az oktatás és iskola problematikája megnövekedett szerepet kap, ehhez jó kiindulás zalai szinten ez a munka. Gaál Antal adattára a tanácsi dolgozókról 1950-1985 között szinte egyedülállónak nevezhető. Nem ismerünk hasonlót az 1949 utáni időszakból. A helyi cím- és névtárak hiányában a későbbi idő történésze számára alapvetően fontos forrásmunka lesz majd ez a kötet. A modem történetkutatás nélkülözhetetlen segédeszközei a történeti tiszti cím- és névtárak. Zala megyében ennek munkálatai folynak, s ezt egészíti ki a korábban megjelent kötet. Kovács Imre munkája a türjei prépostságról egy korábban készült kézirat közreadása, s részben elüt a történeti kiadványoktól, mert helytörténeti jellegű. Értéke a hagyományos, pontos történeti feltárás és elbeszélés az, amit klasszikus erudíciónak nevezhetünk. A néprajzi és régészeti monográfiák az adatközlés és elemzés keverékei. Kiemelendő azonban Kerecsényi Editnek a muramenti horvátokról készített munkája. Egyrészt pontos, adattárszerű történeti ismertetést ad, másrészt pedig teljes körű néprajzi leírást. A forrásközlések Az 1960-as évektől a magyar történetírás egyik problémája a forrásközlő tevékenység háttérbe szorulása, helyenként szinte teljes hiánya. A 19. századi rendszertelen és szakmailag gyakran nem megfelelő forrásközlés a két világháború között hatalmasat lépett előre, mind azáltal, hogy rendszeres programként fogalmazódott meg, mind pedig a közlés szabályainak, szigorú szakmai feltételeinek kialakításával. A forrásfeltáró és kiadó program változott tartalommal, de az ötvenes években is folytatódott más területeken (forradalmi hagyományok, parasztságtörténet). Az 1960-as évektől azonban szinte megszűnt a központi tudományos programokban a forráskiadás. A megyei levéltárak publikációs lehetőségeinek kibővülése részben erre a problémára keres megoldást. A helyi kiadványok jobban támaszkodnak a levéltári forrás31
