Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 II. - Zalai gyűjtemény 44/2. (Zalaegerszeg, 1998)

Csány László kormánybiztosi és miniszteri iratai

Bethlen megjárja, a többi is olyan ember, kikkel megelégszenek. Csak egy van köz­tük, kit azért tettem bele, hogy Székelyföldről elhozzam; és ezen névjegyzékkel meg­szüntettem azon hivataloskodókat, kik eddig voltak az itteni ítélőszékemnél, kiket akkor tettem, mikor még Erdélyt nem ismertem. Az elnökön, jegyzőn kívül élheden fráterok voltak, de kormányzásom alatt, bevallja mindenki, hogy becsületesen jártok el hivatalokban. A szelestyeb juhok gazdái nem cimborái az ellenségnek, s nyugalmason viselték azok is magukat, kik itthon maradtak. Erről már tudósításomat s rendeletemet kiad­tam.507 Higgyed, lelkemből sajnálom, hogy ezer dolgaid közt Bem és Vécsey közt is meggyűl bajod. Bem ezt vagy hazaárulónak, vagy gyávának nyilvánítja, s ez itt hírlap tárgya. Csak vígy el mielőbb innnén, lásd, Te, igen tisztelt Barátom, sok emberbe bí­zol, de kevesekkel vagy senkivel sem vagy talán olyan bizodalmas, mint velem, né­kem, már túlterhelt állapotodban sem lenne kedveden a hatásom — képzelem, ho­gyan bosszonkodol most arra a két vén bolondra!!508 A városi káplán ma itt egy olyan templomi beszédet tartott, hogy én, ha üres plé­bániát mondanak lenni valahol, őt helybenhagyásod reményében plebánusnak ki fo­gom nevezni. Méltóztassál az ítélőszékemről rendelkezni. Annak már állnia kellene. A Te Deumot Tallián Ede tartotta. Szegén, belebetegedett. Inkább egy heti dol­got viselek el, mint egy ilyen grandiózus parádét. Napról napra jelennnek most meg erdélyi küldöttek Döbröcönben — vagy talán Pesten? a Szelistyei. 507 Kossuth meg márc. 19-én utasította Riskó Ignác képviselőt az erdélyi szászok Szatmár megyében lé­vő jószágainak lefoglalására. Riskó márc. 29-én jelentette, hogy a juhok nem a szászok, hanem a szelistyei román gazdák tulajdonát képezik. Az állatokat lefoglaltatta, mindaddig, amíg ki nem derül, hogy a tulajdonosok részt vettek-e a román felkelésben. Ápr. 7-én újabb intézkedést kért az ügyben, mire Kossuth ápr. 25-én utasította Csányt, tudja meg, hogy a gazdák részt vettek-e a felkelésben. Kossuth utasításait ld. KLÖM XIV. 681., KLÖM XV. 125-126. o. Riskó jelentéseit Id. MOL OHB 1849:5110., 5392. 508 Bem ugyanis Erdélyből kijővén, be akarta keríteni a temesvári várőrség egyik különítményét, s ennek érdekében magához vonta Vécsey aradi ostromseregének Villámi János vezette különítményét, s Vécseyt is együttműködésre szólította fel. Vécsey, aki csak néhány nappal korábban tudta elvágni Arad őrségét a külvilágtól, nem volt hajlandó csekély erői megosztására, és Villámit is visszarendelte. Bem ezek után ápr. 23-án az OHB-hoz intézett jelentésében hazaárulónak, vagy gyáva és minden te­hetség nélküli tisztnek nyilvánította, majd utasította segédtisztjét, Petőfi Sándort, hogy a jelentést té­tesse közzé az erdélyi hadsereg lapjában, a kolozsvári Honvédban. Az ügyre ld. Kovács: Bem 210- 212. o. — Csány a levélhez mellékelte a Honvéd 1849. április 28-i számát, amelyben Bem jelentése megjelent. 296

Next

/
Thumbnails
Contents