Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 II. - Zalai gyűjtemény 44/2. (Zalaegerszeg, 1998)
Csány László kormánybiztosi és miniszteri iratai
Az előttem felmerült panaszok során értesülvén, miszerént a felbőszített oláh rablók által okozott károk megtérítése eszközlése körül némely hatalmasabb károsultak akképp járnak el, hogy előre a közönséget, vagy illető kártevőket fenyegetések és más erkölcsi kényszerítések által káraikat meghaladó összeg kifizetésére, vagy kötelezésére erőszakolják, mi által egyfelől kimerítik az alapot, melyből még más, kevésbé hatalmas károsultak eleget vehetnének, másfelől pedig a népet utolsó filléréig kizsarolva, ínségre juttatják; — ennél fogva a folyó hó 10-ről 1565. 1849. szám alatt kibocsátott szabályozó rendeletem470 erre vonatkozó 4-dik pontját oly értelemben rendelem a hatósági elöljárók által teljesedésbe vétetni, hogy minden efféle egyezkedések, a kinevezett, vagy rögtön kinevezendő békebírák előtt és ezek közbejöttével történjenek, s ezen békebíráknak kötelességök léend lelkiösméretesen végire járni, hogy a hitelesen bebizonyított kárt meghaladó összeg se ne fizettessék, se ne köteleztessék; — az ellenkezőleg eddig kötött, vagy ezután kötendő egyezkedések, ha netalán teljesedésbe mentek is, érvényteleneknek nyilváníttatván, azok iránt ily értelembeni új eljárás lesz követendő. Nyomtatvány. MÓL 1848-49. és emigr. nyomt.; OHB 1849:6435. Közli Borbély, 1907. 86. o.; Rózsa — Spira 352. o. 638. Kolozsvár, 1849. április 23. Csány körrendeleté 639. Kolozsvár, 1849. április 24. Csány levele Kossuth Cajosho% Kossuth április 20-án írott levelében tudatta Csányval a függetlenség kimondását és az ő kormányerő elnökké választását, valamint a megalkotandó kormány névsorát. Ekkor értesítette Csányt arról, hogy őt tervezi kinevelni közlekedésügyi miniszternek. Kérte Csányt, tegyen javaslatot utódja személyére, s részletesen közölte újabb intézkedéseit. Közli KLÖM XIV. 56-68. o. Igen tisztelt Barátom! Tegnap éjfél után vett leveledre pontonkint következő jelentésem. Ament mondott a Ház hazánk függetlenségi határozatára, Ament mondok én is lelkem leikéből. 470 Ld. a 606. iratot. 285