Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)

Csány László kormánybiztosi iratai

Tisztelt Miniszter úr! A biztosok kinevezésére adott hatalmat annál szívesebben vettem, minél kevesbbé érzem magam a pénzkezeléssel körülményeim közt képesnek. A sorkatonaság részére kiadott pódékdíjak érdemében szerencsém van válaszol­ni, hogy nemcsak pótiékdíjakat, de a szokott rendes díjakat is kéntelen voltam annak részére fizettetni, mert egy fillérjük sem lévén, vagy fizetés nélkül rekvirálni lettek volna kéntelenek, vagy mind a tisztséget, mind a legénységet nélkülözésre kellett volna felszólítanom; mindazt, amit kifizettem, Ottinger vezérőrnagy úrral látomá- nyoztattam, a kifizetettekről ide zárván a jegyzéket./ alatt, azonban a kifizetett pén­zeket, minthogy azoknak a hadipénztárból kellett volna történniök, tisztelt Miniszter úr parancsára a hadipénztár a nemzeti őrsereg pénztárába visszafizetni köteles, ami valóban szükséges, mert már a kimozdult számos nemzeti őrseregeink pénztárunkat igénybe vették; a megyékkel, melyek őrseregeiket visszafizetés fejében előlegesen ré­szint megyéjök határáig, részint a rendes felállításukig ellátták, úgyis lesz a számolás­ban bajunk, mert azok úgy a régi modorban, nemigen pontosan kezelhették a kiadá­sokat. Az élelmiszerekre kötött szerződéseket, a jövő héten beküldőm, azokért a vállal­kozókat minden 10 napba fizetni vagyok köteles, különben nem valék képes váltakozókra szert tehetni, ezzel azt hiszem, hogy tisztelt Miniszter úr kívánatát is teljesítettem, mert ez nem más, [mint] részletes fizetés. A lakócsai tisztségnél asszignált139 gabonára még eddig nem egyezkedhettem, de reményiem, tudhatom azt célszerűen használhatni. Orseregeinkről, azoknak legénységéről, al- és főtisztjeiről a létszámot, mihelyt felállításukkal egészen készen leszek, beküldendem. Az álgyúk felszerelésére vásárlott lovakra fordított költségjegyzéket 2./. kivonat­ban szinte szerencsém van megküldeni, addig is, még arról számadásomat rendesen megtehetem, mindezt azért küldöm meg, hogy pénztárom állapotáról tisztelt Mi­niszter úrnak mindenkor tudomása legyen. Inkey József urat értesítettem a miniszteri rendeletről.140 A körmendi pénztárból a pénzeket elhozatom, minthogy fizetések helyekül Ka­nizsát és Pécset jelöltem ki, bizony sokba kerülnek őrseregeink, de én ismételve azt állítom, hogy hazánkra fordított költségek századok óta nem kamatoztak oly dúsan, 51. Nagykanizsa, 1848. július 5. Csány jelentése Kossuth Lajos pénzügyminiszterhez 139 Utalványozott. 140 Kossuth jún. 30-i rendeletében kérte Csányt, utasítsa Inkey Józsefet, hogy a haza oltárára begyűlt adományokat a kincstárba. KLÖM XII. 328. o. 94

Next

/
Thumbnails
Contents