Csány László kormánybiztosi iratai 1848-1849 I. - Zalai gyűjtemény 44/1. (Zalaegerszeg, 1998)

Bevezető

BEVEZETŐ

1849. október 10-én reggel hat órakor a pesti Újépület melletti fapiacon két férfit vezettek az akasztófa alá. Egyikük, Csány László, 59 éves volt, de alkata, járása alapján jóval öregebbnek látszott. A másik elítélt, Jeszenák János báró, éppen 10 évvel volt fiatalabb társánál. Először Jeszenákot szólította a hóhér. A jó kiállású férfiú néhány másodperc múlva megszűnt élni. Csány hidegvérrel nézte társa kivégzését. A kirendelt tábori pap kímélni akarván, így szólt hozzá: „Oregúr! Ne nézze, forduljon el!”. Mire Csány állítólag így felelt: „No hát miért ne nézném? Hiszen, hozzá kell szoknom”. Csány még szólni akart az összegyűltekhez, de szavait a kirendelt katonaság dobszava elnyomta.

A két kivégzett személy a magyar politikai elithez tartozott. Jeszenák János Nyitra megye főispánja, majd ennek és Esztergom megyének kormánybiztosa, a főrendiház tagja, 1848 szeptemberétől fontos szolgálatokat tett az önvédelmi harc ügyének. Komoly szerepet játszott a szlovák mozgalmak felszámolásában, a lipótvári erőd magyar kézre juttatásában, a felvidéki újoncozásban, s 1849 telén Komárom ellátásában. Csány László „bűnlistája” még hosszabb volt. 1848 nyarán és őszén királyi biztosként megakadályozta a drávai hadtest felbomlását, eltávolíttatta az ellenséges érzelmű tiszteket. Októberben kormánybiztosként, az osztrák határ ádépése mellett agitált, november-decemberben a feldunai hadsereg újjászervezésében játszott Görgeiével egyenértékű szerepet. 1849 január végétől május elejéig erdélyi teljhatalmú országos biztosként Bem sikereinek egyik kovácsa volt, majd a Szemere- kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztereként a hadiszállítások és a védelmi építkezések egyik irányítója volt. 1849 nyarán Zala megyében képviselővé is választották. E tisztségek bármelyike — leszámítva a képviselőséget — elegendő volt 1849 őszén egy halálos ítélethez, hát még ha valaki olyan tevékeny volt bennük, mint Csány. Az ítélet nem is bíbelődött a részletekkel: „az ő különféle, a forradalmi kormány által reájuk ruházott hivatalos állásukban kezdettől fogva a forradalmi mozgalom végéig minden hatalmukban álló eszközt a forradalom győzelmére használtak fel; az erre szükséges határozatokat és rendszabályokat maguk vezették és hajtották végre, s így első sorban azon voltak, hogy a legmagasabb trón megdűljön, s az államkötelék kettészakadjon” — indokolta a hadbíróság a halálos ítéletet.1

1 Molnár, 1990. 284. o.

5